Adventi gyertyagyújtás a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban
„Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, (...) hogy tanítson meg útjaira, és így ösvényein járhassunk.” (Iz 2,1-5)
A keresztény- és minden emberi közösség közös tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat. Ilyen esemény az advent is: amikor a Királyok Királyának érkezésére emlékezünk, ezért nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe kell tenni.
Annak, hogy a hívő ember a Megváltó születésére emlékezik, külső jele az adventi koszorú, amelynek négy gyertyája az adventi időszak négy vasárnapjára, színei pedig arra utalnak, hogy bár bűnbánati időszakban vagyunk, erre utal a lila szín, de van okunk az örvendezésre is, ezt a rózsaszín jelképezi, mert az Úr közel van hozzánk.
A keresztény ember számára ez az időszak egyáltalán nem azt jelenti, hogy most, az esztendő utolsó hónapjában kellene behozni az egész éves elmaradást a munkában, nemcsak azt jelenti, hogy barátainkkal, szeretteinkkel többet vagyunk együtt, hanem sokkal inkább azt, hogy önmagunk, Isten által megalkotott önmagunk leszünk. Elcsendesülünk, magunkba fordulunk, ami nem is annyira egyszerű ezekben a fogyasztásvezérelt, felfokozott tempójú napokban.
Advent, ahogy a neve is mutatja, az eljövetel időszaka: mintegy kérdésként feszül felénk ilyenkor nap, mint nap, hogy kinek az eljövetelére várunk? Egyáltalán törődünk-e még azzal, hogy vár reánk Valaki, aki meg akarja újítani életünket, istenkapcsolatunkat?
Adja Isten, hogy adventi készületünk tudatos várakozás legyen. Éljük át ugyanazt a messiásvárást, amely az ószövetségi választott nép lelkében élt. Várjuk úgy az Úr Jézus eljövetelét, mint ókori elődeink, akik teljes reménységgel és bizonyossággal imádkozták nap, mint nap: marana tha, jöjj el, Uram!
A képek ismét önmagunkért beszélnek…