Az igazság és az igazságosság hatékony tanúi a világban…
2022. szeptember 1-jén ökumenikus istentisztelet keretében kezdődött az idei tanév a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont aulájában, ahol a tantestület, a növendékek, a szülők, az iskolabarátok és a történelmi egyházak lelkipásztorai mellett jelen volt Dr. Grezsa István, korábbi miniszteri biztos, akinek sokat köszönhető az intézmény elkészülte. Az ünnepséget Kuzma Norbert, okleveles mérnök és fia Adám jóvoltából a plébánia YuoTube csatornája élőben közvetítette.
Mialatt a papság és az előjáróság ünnepélyesen bevonult az egybegyűltek a Szentlélek megvilágosító és megerősítő ajándékáért fohászkodtak. Számos nemzetközi felmérés szerint ugyanis napjainkban a világ legüldözöttebb vallási csoportja - a kereszténység. Sajnos, ez a megállapítás érvényes Európára is, ahol az utóbbi években megsokszorozódtak a keresztény istentiszteleti helyek és jelképek elleni durva támadások, számos nyugat-európai országban templomokat gyújtottak fel, szentek és jeles egyéniségek szobrait döntötték le, vagy gyalázták meg.
Sőt, ezekkel a terrorcselekményekkel egyidejűleg már korábban közigazgatási szinten is kezdeményezték a keresztény szimbólumok pl. a karácsonyfák, a feszületek eltávolítását a közhivatalokból, az iskolákból, a kórházakból, arra hivatkozva, hogy az „sérti a más vallásúak hitérzékenységét”. Az ilyen és hasonló események fényében egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a kereszténység, a keresztény vallás és kultúra kétezer éves örökségének: Isten, haza, család közös védelmére, őrzésére és továbbadására nagyon nagy szükség van.
Mindezek tudatában és fényében az egybegyűltek az új iskolaévet azzal a tudatos szándékkal, vággyal és értékrenddel kezdték, hogy őrizni, ápolni, továbbadni és gyarapítani akarják az ősök áldott örökségét, a Teremtő által minden ember szívébe, lelkiismeretébe beírt isteni törvényből fakadó természeti törvényt - őrizni az ember, a család, a nemzet evangéliumi értékrendjét.
A II. vatikáni zsinat tanítása szerint a lelkiismeret „az ember legrejtettebb magva és szentélye, ahol az ember egyedül van Istennel, akinek szava visszhangzik bensőjében” (Gaudium et spes, lelkipásztori konstitúció, 16). Olyan hang ez, amelyet mindenkinek tiszteletben kell tartani. Sőt, becsülni és megbecsülni, mert ebből fakad minden ember méltósága, az Isten-képűség.
Az istentisztelet kezdetén, a csöndben alkalom adódott az önmagunkba való tekintésre, és hálát adni a szépért, a jóért, a helyesért, az értékesért, de bocsánatot kérni Istentől és embertől a kevésbé szépért, a kishitűségért, a könnyelműségért, a hiábavalóságért, a másik ember felekezeti vagy nemzeti hovatartozása miatti lenézéséért és megaláztatásáért.
Nagytiszteletű Molnár Árpád, református lelkipásztor ünnepi igehirdetése után, aki a csodás halfogás kapcsán a mélyre evezés bátorságáról, szépségéről, fontosságáról elmélkedett, a közös könyörgést követően Nagy István, iskolaigazgató megtartotta tanévnyitó beszédét. Dr. Grezsa István, az egykori miniszteri biztos köszöntője és Iván László, okleveles mérnök a Jövőért Alapítvány ügyvezető elnöke visszaemlékezése után, Dr. Grezsa István, Nagy István, iskolaigazgató és Bartók Csaba, a Jövőért Alapítvány elnöke közreműködésével megtörtént az ünnepélyes szalagvágás és az intézmény termeinek megtekintése. Hála Istennek, hosszú évtizedek óta először adódik, hogy Szepsiben a magyar nyelvű óvoda háromcsoportos lett, az alapiskola első évfolyama pedig két osztályos.
Köszönet, hála és kérés, hogy a Mindenható továbbra is jóságosan tekintsen gyermekeinkre, akiket az Egyház hitében most ismét atyai szeretetére bíztunk. Ahogyan egykor Urunk, Jézus Krisztus – példát adva – karjaiba véve a gyermekeket megáldotta őket, úgy árassza ki mindnyájunkra áldását.
A kérés tovább bővült, mivel az intézmény előzőnap Budapesten a Rákóczi-alapítvány jóvoltából, iskolabuszt kapott, amelynek megáldása az ökumenikus istentisztelet záróakkordja meg is történt.
Csak kívánni lehet, hogy a szülők és a nagyszülők, a pedagógusok és a lelkipásztorok példás élete nyomán, gyermekeink erőteljesen növekedjenek az erényekben és a Szentlélek erejével az igazság és az igazságosság hatékony tanúi legyenek a világban.