Tanulmányi kirándulás keretében, 2022 november 16-án, intézményünk 5., 6., és 7. osztályos tanulóival ellátogattunk a Kassai Botanikus Kertbe és a Kelet - Szlovákiai Múzeumba. Nagyon érdekes volt a növénykiállítás: kaktuszokat, trópusi, szubtrópusi növényeket figyelhettünk meg, sőt még lepkéket is láthattunk. A Kelet - Szlovákiai Múzeumban pedig tanulmányozhattuk a Föld fejlődését a földtörténeti korszakokat, kövületeket, kőzeteket és ásványokat. Tartalmas délelőttöt töltöttünk el együtt.
Szabadidős úszásoktatás 4.
2022.11.19.32022. november 19-én, immár negyedik alkalommal utaztunk Edelénybe, hogy úszni tanítsuk gyermekeinket. Remekül sikerült órákról tudunk beszámolni. Diákjaink sokat fejlődtek, bátorodtak és rengeteg élménnyel gazdagodtak. Köszönet és hála a szülők támogatásáért! Tavasszal folytatjuk!
Ünnepi fogadalomtétel…
2022.11.18.2022. november 16-án a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont elsős gimnazistái Viszlay Eszter vezetésével a következő szövegű esküt mondták:
„Én, fészeklakó XY a 3. G osztály fantasztikus tagjainak fogadom, hogy alázatosan, hűségesen és tiszteletteljesen viszonyulok hozzájuk. A tojáshéj még ott van a fenekemen, ezt belátom, ezért a harmadikosokat mindig magasztalom. A buszon, ha pillantásukat észlelem, lelkesen adom át nekik a helyem. A menzán, mint Mózes tette a tengerrel, úgy válok én is ketté a tömeggel. Az osztályfőnököm mindig tisztelem, hülyeségeimmel sohasem stresszelem. Mostantól tanáraimra is mindig hallgatok, ezzel a kisebbeknek is példát mutatok. A Salkát most már mindig képviselem és ezentúl falkájának tagja leszek. Isten engem úgy segéljen!"
Az események margójára a következő kérdések a válaszok fogalmazódtak meg.
Kedves Eszter!
A fogadalomtételre teljesen véletlenül érkeztem. Örülök, hogy szólt az igazgató úr az éppen zajló akcióról. Összefoglalnád, hogy minek az apropóján történt mindez?
Igazából több mindent megába foglalt az a bizonyos szerdai nap. Aznap tartottuk meg a diáknapot, amit iskolánk diákönkormányzata a 3. G osztállyal közösen szervezett meg, valamint a budapesti testvériskolánk is épp nálunk vendégeskedett. Emellett zajlott a gimnazista elsőseink avatása is, ami a fogadalomtétellel ért véget. Mint sok más iskolában, nálunk is már szokássá vált az elsősök avatása. Már október elejétől zajlott ez a folyamat, minden héten kaptak egy-egy feladatot, amelyek többé-kevésbé viccesek voltak, illetve, kihívást jelentettek az elsős diákoknak. Miután hétről-hétre teljesítették a feladatokat, eskütétellel zárták le ezt a néhány hetet.
A szöveg egyes szavainak, fogalmainak a háttértörténete értelemszerűen a nem Salkásnak ismeretlen. Mit jelent – magasztalni, helyet adni, kettéválni a tömeggel?
Igyekeztünk úgy összerakni ennek az eskünek a szövegét, hogy az legyen egyszerű, de mégis lakozzék mögötte valamiféle mondanivaló is. Így meg volt a sajátos kis „humora” is a szövegnek, de ha elgondolkozunk rajta, utalásokat vélhetünk benne felfedezni. Nem mindegyik esetben volt a szavaknak mélyebb jelentése és háttértörténete, de volt, amit szándékosan írtunk úgy, ahogy. Volt benne bibliai utalás is, amit helyénvalónak találtunk. Minél többször futjuk át az eskü sorait, annál inkább újabb és újabb jelentéseket fedezhetünk fel benne, mindenkiben másképp csapódik le. Ennek ellenére ez benne a szép, hogy mindenkinek mást jelent.
Számomra két mozzanat volt maradandó: a térdelés és a végszó: Isten engem, úgy segéljen! Mi ennek az üzenete?
A saját avatásunkból indultunk ki, amikor minket is letérdeltettek az eskütételhez. Mi is úgy gondoltuk, hogy ezzel nyomatékosítani tudjuk azt, hogy ez nem csak egy vicc volt. Az „Isten engem úgy segéljen!”, befejezés tűnt a legjobb választásnak. Ezzel rámutatunk arra, hogy a Jóisten segítségével mindaz, amit megfogadtak, teljesíthető és betartható.
Kétségtelen, hogy mindnyájan megtapasztaltuk már a világ hiábavalósága miatti keserűséget. Ismerjük azt a nem kevés keserves sírást is, és azt a reménytelen kétségbeesést, hogy semminek sincs értelme a világon, sem a mi életünknek, sem az emberiség nagy erőfeszítéseinek, sem a világmindenség csodálatos szépségének.
Az is egyértelmű, hogy nemegyszer lázasan keressük a történelem kulcsát, amivel kinyithatnánk, hogy miként válnak valóra a nagy álmok, mikor teljesülnek az ígéretek, miért az a sok igazságtalanság és szenvedés, és hol találjuk a vigaszt, hogy életünk még sincs menthetetlenül elrontva?
Mindazoknak, akiknek ismerősek ezek a gondolatok és ezek az érzések, azok jó, ha tudják, a végső vigasztalás kulcsa az, akit az Atya adott nekünk, szent Fiában, Jézus Krisztusban. Mert csak a kétségbeesés szakadékának széléről lehet a maga teljes valóságában látni és láttatni azt a misztériumot, hogy az Atya Egyszülöttje, bűneink bocsánatáért meghalt, megigazulásunkra feltámadt. Egyedül Ő tud megoldást adni reménytelen helyzetünkre.
Örülünk és köszönjük, hogy növendékeink ráéreznek erre a különös értékrendre. Reménykeltő, hogy ünnepségeik forgatókönyvét maguk írják és maguk szerkesztik. Nem kétséges, hogy a Gonosz, amely ideig-óráig még hatalmat kapott, mindent megtesz, hogy Krisztus ügyét zátonyra futtassa. De az sem kétséges, hogy mivel fog végződni az a gigantikus küzdelem, amelynek mi is résztvevői vagyunk: Krisztus győzni fog, mert már egyszer s mindenkorra győzött. Ennek egyik jele volt 2022. november 16-án a megkapó, lenyűgöző eskütétel a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban. Nagy köszönet és hála mindenkinek, aki részt vállalt a szent rendezvényben,
Imával és áldással. Gábor Bertalan
1. helyezés a terepfutó versenyen
2022.11.16.2Iskolánk diákjai 2022. november 14-én részt vettek a Szlovák Atlétikai Szövetség által szervezett terepfutó váltóversenyen. A ködös időjárás ellenére is tisztán látták a célt, így a Drága Wanda, Kovács Réka, Varga Nikolasz, Hudák Kevin alkotta csapat - Pecze Norbert tanár úr vezetésével - a dobogó legfelső fokán végzett. Szívből gratulálunk !
A mai egyháznak példaképekre van szüksége…
2022.11.15.32022. november 15-én az immár hagyományossá vált kedd reggeli szentmisén a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont gimnazistáival egyetemben részt vettek a budapesti Boldog Adolf Kolping Katolikus Iskola növendékei egy csoportja is, akik testvérlátogatásra érkeztek a szűkebb pátriába. A találkozás emlékére A Három Szent Kassai Vértanú tiszteletére kiadott imafüzetet kapták.
Adolph Kolping egy pásztorcsalád negyedik gyermekeként született, a család nem élt különösen jó körülmények között. 1820-tól 1826-ig elemi iskolába járt, majd szülei kívánságára három évig cipésznek tanult. Gyermekkorát, szegénységük ellenére is, boldognak írta. A segédvizsga után 1829-től 1832-ig cipészsegédként, később az akkor híres kölni cipészműhelyben dolgozott, ahol mestere felajánlotta, hogy házasodjon be a családjába, s ezáltal részesedett volna az üzletéből. Ő azonban inkább más állás után nézett.
Adolph segédévei során szomorú tapasztalatokat szerzett. Elkeserítőnek találta önnön és társai életkörülményeit. Valószínűleg ezek a körülmények okozták, hogy megbetegedett, ezért 22 évesen fel kellett adnia tevékenységét. Két év múlva azonban már gimnáziumba járt, hogy később egyetemre mehessen, mert pap szeretett volna lenni. Három és fél évvel később, 1841. április 3-án le is érettségizett. 1841-től 1842-ig Münchenben, 1844-ig Bonnban és 1844. március 26-tól a kölni Püspöki Kollégiumban tanult teológiát. Tanulmányainak költségeit annak a földbirtokosnak a lánya fedezte, akinél az édesapja pásztorkodott.
1845. április 13-án a kölni minoritatemplomban pappá szentelték és ezután káplán volt és hittanár. A város abban a korban több ezres lakosú ipari komplexummá nőtt. A sok fiatal férfi nagy szegénységben és a reménytelen életkörülmény között tengődő sorsa erősen emlékeztette saját korábbi életére, ezért társaival létrehoztak egy katolikus segédegyletet, ami lelki támaszt és tanulási lehetőséget biztosított tagjai számára, különösen a segédek képzése idején, amikor három évig távol kellett maradniuk a szülővárosuktól. Adolph felismerte a segédegylet jelentőségét és lehetőségeit, ezért elhatározta, hogy bővíti az egylet tevékenységét. Úgy gondolta azonban, hogy erre csak egy nagyobb városból van jobb esélye, ezért megkérte a püspököt, hogy Kölnben kapjon állást.
1849-ben Adolph Kolping káplánként visszakerült Kölnbe, ahol május 6-án hét segéddel megalapította a Kölni Legényegyletet. Célja a „legények” vallási, szakmai, családi és társadalmi életre való felkészítése volt. 1850. január 1-jén az egyletnek már 550 tagja volt. A kölni példát követve más városokban is egyre-másra alakultak az egyletek. Kolping élete végén már 418 egylet működött országszerte 24 ezer taggal. 1850 őszén összeolvasztotta a környék egyleteit és megszületett a Rajnai Legényegylet, amely 1851-től Katolikus Segédegylet néven vált ismertté. Ez lett a mai Kolpingwerk alapja.
A napi evangélium Zakeusról szólt, aki alacsony termete miatt felmászott egy fügefára, hogy jobban láthassa Jézust és önmagát. Az evangéliumi történet kapcsán megkérdezhetjük: hogyan tekintünk önmagunkra? Vajon elégtelenségünk láttán beletörődünk helyzetünkbe, vagy éppen akkor, amikor úgymond a padlón érezzük önmagunkat, keressük az Úr Jézussal való találkozást? És aztán: miként tekintünk azokra, akik hibáztak és nehezen tudnak felkelni hibáik porából? Tekintetünk egy felülről jövő, ítélkező, megvető, kirekesztő tekintet, vagy együtt érző, segítőkész?
Az Úr Jézus példáját látva, jó, ha nem feledjük: csak akkor szabad felülről lefelé nézni valakire, ha segítünk neki felkelni: semmi másért. Csak ebben az esetben szabad felülről lefelé nézni. Nekünk, keresztényeknek Krisztus tekintetét kell magunkévá tennünk, amely könyörületesen alulról átölelő és tudatosan keresi azt, aki elveszett. Ez az Egyház mindenkori tekintete is, és mindig is ennek kell maradnia, Krisztus tekintetének, nem pedig egy elítélő aspektusnak. A szentmisében is ezt kértük: a Szentlélek ajándékát, hogy mi is új és új szemmel tudjunk nézni önmagunkra és egymásra.
Adolph Kolping boldoggá avatásának folyamatát hivatalosan 1934. március 21-én indította el Joseph Schulte kardinális, Köln püspöke. A boldoggá avatása 1991. október 27-én történt Szent II. János Pál pápa vezetésével, aki már korábban - ma 42 éve - 1980. november 15-én látogatott el sírjához a kölni minoritatemplomban, ahol miután imádkozott, ezt mondta: „A mai egyháznak olyan példaképekre van szüksége, mint Adolph Kolping volt.” Szentté avatása is folyamatban van.
ÉRTESÍTŐ - igazgatói szabadnap
2022.11.14.Az iskola igazgatója értesíti a Tisztelt Szülőket és a Diákokat, hogy 2022. november 18-án, pénteken, igazgatói szabadnapot rendel el az általános iskolás és gimnazista diákok részére az érsekség által szervezett pedagógus továbbképzés miatt. Az óvoda és a napköziotthon korlátozások nélkül, egész nap működik.
A TAKARÉKOSSÁG VILÁGNAPJA - OKTÓBER 31.
2022.11.14.2A pénz beosztása, a takarékosság és az öngondoskodás hangsúlyozása, támogatása minden korosztály számára kiemelten fontos.
Ebből az alkalomból iskolánk 5., 6., 7. és 8. osztályos tanulói technika órára projektmunkákat készítettek. A projektmunka címe „ Így spórolok, takarékoskodok” Az V.A osztályos tanulók feladata egy persely és a VI.A osztályos tanulók feladata papírpénz és fémpénz rajzolása volt. A 7. A osztályos tanulók egy perselyt, papírpénzt és fémpénzt rajzoltak valamint röviden leírták, majd prezentálták, hogyan takarékoskodnak, spórolnak. A 8. A osztályos tanulók projektmunkája egy tetszés szerinti háztartásban használt elektromos fogyasztóval kapcsolatos munka volt, melynek az előnyeit, hátrányait kellett feldolgozni takarékosság szempontjából, majd prezentálni az osztály előtt. Az elkészített munkák nagyon szépek, esztétikusak és tartalmasak voltak. A legértékesebb munkák évfolyamonként díjazva voltak.
Díjazottak: Dobos Anna V.A, Piroh Viktor V.A,
Balta Rita VI.A, KateržabekSebastian VI.A,
Kovács Lili VII.A, Rudy Dávid VII.A,
BojszkoKevin VIII.A, Fazekas Zita VIII.A
Dramatizácia rozprávok
2022.11.14.11Na hodinách slovenského jazyka rozvíjame aj emocionálnu inteligenciu, ktorá ovplyvňuje osobnosť dieťaťa - dramatizáciou rozprávok. Žiaci spoznávajú nielen seba, ale aj okolie, počúvajú druhých, vcítia sa do rozprávok a aktívne komunikujú.
Példakép és hathatós közbenjáró…
2022.11.13.1A szepsi római katolikus templomba az évközi idő 33. vasárnapján becses vendégek érkeztek, akiket nagy-nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöttünk. Jelesen a Komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont színjátszó csoport – diákszínpadának tagjait, akik előzőnap este a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont aulájában Tóth Gábor rendezésében 120 percben egy fergeteges színelőadást mutattak be – MEG+oldható pénzzel? - címmel.
Az előadásra készülve otthon azon töprengtem, hogy vajon a papi jelenlétem nem lesz-e zavaró? Sajnos olyan világot élünk, amikor sok esetben - tisztelet a kivételnek - az előadott mű lélekben nem épít, nem tisztít, de rombol és bepiszkít.
Az ellenkezője történt. Egy lélekemelő, kitűnő, tartalmas, elgondolkodató, tükröt tartó, kiutat mutató előadást láthattunk. Gratulálunk a nem mindennapi rendezéshez és az előadók magas fokú teljesítéséhez.
Örömünket csak fokozta és tetézte, hogy a közönség megértette az üzenetet és kiérezhető volt, hogy fiatal művészeink szívvel-lélekkel azonosulnak a helyes értékrenddel. Ez a lelkület és lelkiség is jeles bizonyítéka az egyházi iskolák létjogosultságának.
Egyházunkban az évközi idő 33. vasárnapja a szegénység elleni küzdelem 6. világnapja is. Ferenc pápa szavait idézve eszünkbe juthat, hogy a szegénységben létezik egy paradoxon - ellentmondás, amit nem könnyű elfogadni, mert szembemegy az emberi logikával, amikor azt állítja: Van olyan szegénység is, ami gazdaggá tesz. Az Úr Jézus evangéliumi üzenete ezt tárja fel nekünk. Valóban van olyan szegénység, amely megaláz és megöl, de van egy másik szegénység is, s ez Jézus Krisztus szegénysége. Isten - Fiában, Jézus Krisztusban ezt az utat választotta és követte. Szegénnyé tette önmagát értünk, buzdítva és bátorítva mindnyájunkat arra, hogy a mi életünk is megvilágosodik, átalakul, és olyan értékre tesz szert, amelyet a világ ugyan nem ismer, ezért önmagától nem is tudja adni, de ha Krisztust követjük, életünk értelmes és értékes lesz Isten és ember előtt egy örökkévalóságon át.
Ma van édesanyanyelvünk napja is. Köszönjük, hogy kincsünket, ősi örökségünket az evangélium tanításának fényében és hitében őrizzük és azt gyermekeinknek és unokáinknak kamatoztatva továbbadjuk. Ezt a készséget láthattuk a hétvégén a 23. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon és szombat este a Komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont színjátszó csoport diákszínpada előadásában.
A szentmise záró áldása előtt tisztelettel kértük Tóth Karaffa Kingát és Pelegrin Krisztinát a Boldog Salkaházi Sára igazgatóhelyetteseit, valamint a színjátszó csoport jelenlevő tagjait az oltár közelébe, ahol emlékül egy-egy Boldog Salkaházi Sára emlékképet kaptak, azzal a vággyal és kéréssel: őrizzék, ápolják továbbra is édesanyanyelvünket. Legyen ebben példaképük és hathatós közbenjárójuk a Komáromban is működő Boldog Salkaházi Sára, szociális nővér.
Kincskeresők
2022.11.09.Iskolánk 3.G osztályos diákjai, Dienes Noémi és Viszlay Eszter, Molnár Krisztina tanárnő vezetésével, részt vettek a Kincskeresők Országos Konferenciáján, Galántán. A lányok a szepsi pincék történetét adták elő a versenyen, amelyet a zsűri nagyon pozitívan értékelt és arany minősítésben részesített. Gratulálunk nekik!
Őszi kincsvadászat
2022.11.09.12Másodikosaink az őszi szünidőben kincseket kerestek. Az erdő ajándékát gyűjtötték össze.
Együtt járni az egység és a béke ösvényén…
2022.11.08.12022. november 9-én ismét együtt vettek részt az egyházi iskola gimnazistái a kedd reggeli szentmisén, ami mindig egy új pünkösdi lehetőség, mert úgy vagyunk együtt, mint egykor az első Pünkösd során a Jeruzsálembe érkezett zarándokok, akik eggyé váltak a Szentlélekben. A sokféle eredet nem probléma, hanem erőforrás – mondta a minap Ferenc pápa, utalva egy hatodik századbeli afrikai keresztény szerzőre: „Mi azért beszélünk minden nyelven, mert Krisztus testébe, az Egyházba kapcsolódtunk, amely valóban minden nyelvet beszél”. Noha szakadásainkkal megsebeztük Krisztus szent Testét, a Szentlélek mégis nagyobb a megosztottságainknál és több minden köt össze minket, keresztényeket, mint ami elválaszt.
Az első Pünkösd alkalmával a Lélek akkor áradt ki, amikor az Úr Jézus tanítványai együtt voltak. Imádkozhattak volna külön-külön is, de az Ég ajtói akkor nyíltak meg teljességgel, amikor mindnyájan összejöttek, tehát a keresztény nép hivatása, hogy egybegyűljön Isten csodáinak a megnyilvánulására, különösképpen a szentmisében, ahol Krisztus kisded nyája találkozik.
Az elmondottak fényében örvendetes tény, hogy 2022. november 5-én az Abaúj-torna Református Egyházmegye őszi Konfinapját a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban tartotta. Köszönet és hála a bátorságért.
Örömmel hallottuk azt is, hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Mentor TT az idén is, immár 17. alkalommal hirdetette meg a Kincskeresők – a helyi értékeket kutató diákok konferenciáját.
Pályázni a szlovákiai magyarság tájaihoz, településeihez és közösségeihez kapcsolódó előadással, kultúrtörténet, helytörténet, néprajz, vallástörténet, művészet, irodalom, földrajz, természeti értékek, gazdaságtörténet, építészet, jeles személyiségek élete vagy bármilyen további tetszés szerint választható témakörökben lehetett.
A helyi értékek megismertetése 10 perces előadás keretében, számítógépes vetítéssel (pl. PowerPoint, Prezi) történik, amely kiegészíthető eredeti hang- és videofelvételekkel, ill. tárgyi emlékek bemutatásával.
A szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontot Viszlay Eszter és Dienes Noémi képviseli, akik a szentmise záró áldása előtt igyekezetükre, készségükre Isten áldását, a kedves hívek és a Mária Rádió hallgatóinak imáit kérték.
Adja Isten, az irgalom Atyja, aki Igéjét a világba küldte és a Szentlelke által megvilágosít és megtanít bennünket minden igazságra, hogy a szeretet tanúiként tegyen mindnyájunkat alkalmassá a maradandó értékek megmutatására, őrzésére és ápolására. Merjük a jövőben is egyre tudatosabban rábízni közös utunkat az imában és legyen bátorságunk lehívni a megújult Pünkösd kiáradását, amely új tekintettel és fürge léptekkel vezet minket az egység és a béke ösvényére és ösvényén.
Emlékezzünk és emlékeztessünk…
2022.11.07.42018. november 7-én került megáldásra a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont telke
és alapköve. Köszönet és hála, hogy Fészkünk felépült. Lakjuk… A mellékelt fényképek,
önmagunk léte, akarásunk, vágyunk és további tettrekészségünk legyen jele és jelzése, hogy
igyekezetünk nem volt hiábavaló.
2022. november 7-én a kápolnában szentmise keretében adtunk hálát és kértük, hogy a
jövőben se veszítsük el bátorságukat, merészen álmodjunk és éljünk. Legyünk a testvériség
bajnokai. Nézzünk szembe az élet kihívásaival azáltal, hogy engedve a Szentlélek hűséges
kreativitásának a jó tanácsadók közreműködésével vezetve befogadjuk, elsajátítsuk és
terjesszük a gondoskodás kultúráját.
Petőfi nyomában
2022.11.07.12022. november 3-4-én gimnazistáink a Csemadok szervezésében a Petőfi Vetélkedő tanulmányi kirándulásán vettek részt. Beutazták azokat a helyeket, melyeket Petőfi Sándor 1845-ben felvidéki körútján meglátogatott. Tartalmas két nap volt! Sok új érdekességet tudhattak meg a költőről, reméljük hasznos lesz majd a versenyen. Sok sikert kívánunk a vetélkedőn!
Szabadidős úszásoktatás Edelényben
2022.11.05.92022. november 5-én első alkalommal jutottunk el Edelénybe a szabadidős úszásoktatás keretében. A gyermekek nagyon jól érezték magukat. Már alig várják a következő szombatot.
Mogyorós szemlélet…
2022.11.03.5Mindenszentek ünnepén és Halottak napján elhunyt szeretteinkre emlékeztünk. Meglátogatva sírjaikat, hálát adtunk és köszönetet mondtunk Istennek értük és mindazon jóért, amit általuk kaptunk. Hálánk, tiszteletünk és köszönetünk jeleként gyertyát gyújtunk sírjaikon és virággal díszítettük azokat.
Közös emlékezésként az egyházi iskolában Sára nővér irányításával Viszalay Eszter és diáktársai közreműködésével 15 könyörgésben 15 célcsoport tagjaiért imádkoztunk. Az első gyertyát az elhunyt pápákért és püspökökért gyújtottuk meg. A második gyertyát az elhunyt lelkipásztorokért. A harmadik gyertyát az elhunyt szülőkért és nagyszülőkért. A negyedik gyertyát az elhunyt rokonokért. Az ötödik gyertyát az elhunyt kántorokért, a tanítókért, a nevelőkért és hitiktatókért. A hatodik gyertyát az elhunyt sekrestyésekért, harangozókért és templomtakarítókért. A hetedik gyertyát templomunk, plébániánk és középületeink elhunyt építőiért, fenntartóiért és anyagi támogatóiért. A nyolcadik gyertyát népünk elhunyt politikusaiért, a társadalmi és közélet vezetőiért. A kilencedik gyertyát az elhunyt ellenségekért, üldözőkért, rágalmazókért és rosszakarókért. A tízedik gyertyát azokért, akiket megbántottunk, és akiknek lelki kárt okoztunk. A tizenegyedik gyertyát azokért, akiket életünk során megbotránkoztattunk, bűnre csábítottunk és esetleg most miattunk szenvednek. A tizenkettedik gyertyát a háborúk, az üldözések, a lágerek és a koncentrációs táborok elhunyt áldozataiért. A tizenharmadik gyertyát a temetőinkben nyugvó összes halottért, és községeink minden halottjáért, akiknek teste idegen földben pihen. A tizennegyedik gyertyát azokért, akiknek már hozzátartozói nem élnek, akikről megfeledkeztek, vagy akikért már külön senki nem imádkozik. Tizenötödik gyertyát azokért a meg nem született gyermekért, akik spontán magzatvesztés vagy művi vetélés áldozatai lettek.
Az emlékező diákok és a jelenlevők elmélkedésre egy mogyorót kaptak, hogy végig gondolva a mogyoró belső titkát, párhuzamot vonjanak az élet és a halál misztériuma felett. A mogyorót feltörve, belső részét el lehet fogyasztani, lehet ízlelni, de el lehet ültetni is, hogy idővel fává terebélyesedhessen, és új termésnek adjon lehetőséget.
Az Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonában koncelebrált szentmise volt, bűnbánati és szentáldozási lehetőséggel tudatosítva és megtapasztalva, hogy csak az a remény nem enged megszégyenülni, amellyel az élő Istenbe és egymásba kapaszkodunk, s amellyel azt várjuk, amit Szentlelkével már végbevitt a mi Urunk, Jézus Krisztuson, feltámasztva őt a halálból.
Ezt a Lelket a keresztség, a bérmálás, a bűnbánat és az Eucharisztia vételében mindnyájunk szívébe kiárasztotta, s megkezdte és folyamatosan végzi bennünk a feltámasztás művét azzal, hogy személyünk középpontját olyan életszintre emelte, ahol a halál egy pillanatig sem uralkodhat rajta.
Adja Isten, hogy ez a reménység, amelyet boldogan vallunk Urunk Jézus tanítása kapcsán, aki azért küldetett, hogy senkit el ne veszítsen azok közül, akik hozzá csatlakoztak, hanem feltámassza őket az utolsó napon, látszódjon is ez mindennapjainkon, teendőink végzésén és a nehézségek, a megpróbáltatások idején tanúsított viselkedésünkön.
Az emlékbe kapott mogyoró, Isten igéje és szentségei legyenek továbbra is segítségünkre örömeink, bánataink és kételyeink evangéliumi értékelésében…
Archívum
- Január 2025
- December 2024
- November 2024
- Október 2024
- Szeptember 2024
- Augusztus 2024
- Július 2024
- Június 2024
- Május 2024
- Április 2024
- Március 2024
- Február 2024
- Január 2024
- December 2023
- November 2023
- Október 2023
- Szeptember 2023
- Augusztus 2023
- Június 2023
- Május 2023
- Április 2023
- Március 2023
- Február 2023
- Január 2023
- December 2022
- November 2022
- Október 2022
- Szeptember 2022
- Augusztus 2022
- Július 2022
- Június 2022
- Május 2022
- Április 2022
- Március 2022
- Február 2022
- Január 2022
- December 2021
- November 2021
- Október 2021
- Szeptember 2021
- Augusztus 2021
- Július 2021
- Június 2021
- Május 2021
- Április 2021
- Március 2021
- Február 2021
- Január 2021
- December 2020
- November 2020
- Október 2020
- Szeptember 2020
- Augusztus 2020
- Június 2020
- Május 2020
- Április 2020
- Március 2020
- Február 2020
- Január 2020
- December 2019
- November 2019
- Október 2019
- Szeptember 2019
- Augusztus 2019
- Július 2019
- Június 2019
- Május 2019
- Április 2019
- Március 2019
- Február 2019
- Január 2019
- December 2018
- November 2018
- Október 2018
- Szeptember 2018
- Július 2018
- Június 2018
- Május 2018
- Április 2018
- Március 2018
- Február 2018
- Január 2018
- December 2017
- November 2017
- Október 2017
- Szeptember 2017
- Július 2017
- Június 2017
- Május 2017
- Április 2017
- Március 2017
- Február 2017
- Január 2017
- December 2016
- November 2016
- Október 2016
- Szeptember 2016
- Július 2016
- Június 2016
- Május 2016
- Április 2016
- Március 2016
- Február 2016
- Január 2016
- December 2015
- November 2015
- Október 2015
- Szeptember 2015
- Mind