• {#1014}

            • Átadták a Tabernákulumot

              2022.01.11.

              Amint arról már beszámoltunk, 2022. január 7-én a Benedetto kegytárgykereskedés közvetítésével megérkezett Olaszországból a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont kápolnájába szánt tabernákulum, amelynek költségeit a makranci egyházközség hívei és rózsafüzér-társulatának tagjai fedezték.

              Ünnepélyes átadása 2022. január 11-én volt a diákmisében, amelynek záró áldása előtt a rózsafüzér-társulat két oszlopos tagja Nagy István iskolaigazgató kezébe helyezte az átadás előtt álló iskolaközpont kápolnájába szánt liturgikus tárgyat, ami az épület szívhelyeként fog szolgálni, hiszen benne lesz őrizve az imádásra, imádságra és a szentmisén kívül történő szentáldozásra - az Eucharisztia.  

              A tabernákulum, az oltárszekrény,szentségház jelentése magyar nyelvterületen az oltáriszentség őrzésére szolgáló és a római katolikus templomokban rendszerint a liturgikus tér közepére állított szekrény. A szó a latin tabernaculum (kis hajlék) fonetikus átirata, nyelvtanilag a taberna kicsinyített alakja. A Bibliában a Salamon kora előtti idő szentélye, a szentsátor megnevezéseként volt használatos.

              A katolikus templomokban az oltáriszentség őrzésének a helye. Ebbéli minőségében a 13. században kezdte felváltani a falfülke jellegű „pasztofóriumot”, ami még ma is látható és használatos a szepsi plébániatemplomban.  Használata az 1215-ben megtartott negyedik lateráni zsinat után vált általánossá. Helye a második vatikáni zsinat (1962–65) előtt a székesegyházakban külön szentségi kápolnában, másutt a főoltáron volt.

              Napjaink tabernákuluma különálló, rendszerint ötvösmunkával díszített fémszekrény. A hatályos liturgikus előírások értelmében úgy kell elhelyezni, hogy a figyelem rá irányuljon. Állandóan kis lámpa ún. örökmécses, öröklámpa ég közelében figyelmeztetőül, Krisztus állandó jelenlétére. Amikor a hívek a szent térbe lépnek, térdet hajtanak, amellyel a tabernákulumban őrzött, a kenyérszínben köztünk levő Krisztust köszöntik.

              Ezeket a tényeket a tisztelt jelenlevők bizonyára jól ismerik és tudják – mondta az iskolaigazgató. Amiért most mégis szólok - folytatta - az azért van, mert gyökereim egyik ága makranci, anyai nagypapám hosszú éveken át Makrancon volt kántor. Hiszem és vallom, hogy egyházszolgálata bennünk, bennem is búvópatakként tört a felszínre. Hála érte Istennek! Áldott legyen nagyszüleim boldog emléke! A kegyes ajándékot ezúton is szívből megköszönjük. Csak kívánni tudjuk és kérni, hogy kölcsönös imáinkkal és magatartásunkkal továbbra is segítsük és támogassuk egymást, hogy népünk keresztényi és nemzeti önazonossága jövőt álló legyen és maradjon.

              Jó volt ismételten hallani az ígéretet, hogy az intézményben az oktató-nevelői munka, továbbra is felelősségteljesen lesz végezve, amelynek gyümölcse – a gyermekek evangélium szerinti embersége - méltó hálája és köszönete lesz a kapott ajándéknak.

              Adja Isten, hogy minden pedagógusi és lelkipásztori igyekezet, ima és áldozat, oktató és nevelőmunka a lehetőségekhez és a körülményekhez mérten az itt tevékenykedő, tanuló és nevelődő legjobb tudása és lelkiismeretink szerint történjen: Isten, haza, nemzet, család értékrendben, amelyet az intézet mottója is fémjelez: Cum Deo, pro Patria et Invicem – Istennel, a hazáért és egymásért.

            • PITAGORASZ VERSENY - ISKOLAI FORDULÓ

              2022.01.10.

              2021. december 8-án és 9-én sikeresen lezajlott a PITAGORASZ matematika verseny iskolai fordulója. Örülünk, hogy iskolánk tanulói, mint minden évben idén is szép számban, összesen 34-en vettek részt a versenyen. A tanulók nagyszerűen szerepeltek, akikre büszkék vagyunk. Tehetséges gyermekeink közül 11-en sikeres megoldók lettek, akik a járási fordulón képviselik az iskolánkat.

              Sikeres megoldók:

               A P3 kategóriában: Szitás Ádam III.A

               A P4 kategóriában: Pelegrin Noémi IV.A,Tóth Kozma Sofia IV.A, Helyei Kinga IV.A

               A P6 kategóriában: Groško Robert VI.A, Kovács Lili VI.A, Holík Viktor VI.A, Pálos Erik VI.A, 

                                                  Rudy Dávid VI.A

              A P7kategóriában:  Ucekaj Oliver VII.A, Szitás Áron VII.A

              Szívből gratulálunk a nagyszerű teljesítményhez és további örömteli és sikeres versenyzést kívánunk!

            • Értesítő

              2022.01.07.

              Tisztelt Szülők, Kedves Diákok!

              Mindenek előtt áldott, sikerekben gazdag és békés új esztendőt kívánunk mindenkinek!

              2022. január 10-én indul az óvoda, iskola. A járványügyi intézkedések értelmében továbbra is kizárólag egészséges gyermek járhat intézményünkbe. Kérjük a fertőzésmentességet igazoló nyomtatvány kitöltését az EDUPAGE rendszerben, illetve papír alapon az óvodában. Továbbá szeretnénk, ha minden iskolás korú diákunk, az otthon elvégzett negatív antigén tesztről is becsületbeli nyilatkozatot küldene. 

              Vigyázzunk egymásra, mindannyiunk egészségvédelme érdekében!

              Köszönettel: Mgr. Nagy István, igazgató

            • Cipősdoboz ajándékok a Sámuel Alapítványnak

              2021.12.29.

              A kisközösségek csodákra képesek…

              2021. december 29-én került átadásra a beregszászi Sámuel Alapítvány céljaira gyűjtött cipősdoboz adomány, amelyet a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont diákjai, tantestülete és szülői szövetsége készített az idei karácsonyi ünnepek kapcsán.

              A Sipos Géza vezette Alapítványt 2001-ben hozták létre azzal a céllal, hogy az intézmény növendékei szerető családokban, normális körülmények között, biztonságban nőhessenek fel, reményt adva ezzel az árva, illetve elhagyott gyermekeknek.

              Az iskolaközpont közössége az idén is tudatosan cselekedett, hiszen a hiteles krisztusi Egyházban a kérügma, a liturgia és a diakónia harmóniában van. Egymást föltételezi a szent tanítás, az istentisztelet és a szeretetszolgálat. Nagyon fontos, hogy ez a tanítás egyre inkább átjárja a hívek gondolkodását. Egyházunk, kereszténységünk hitelességének mércéje az, hogy lehajolunk-e a rászorulókhoz, a hátrányban lévőkhöz? (Ferenc pápa)

              A szépen elkészített csomagok begyűjtése, átadása és elszállítása gyönyörű jelek, benne a karácsony titkának értésének és megélésének.

              A mindennapok tapasztalatai alapján nem valószínű, hogy az egész társadalom empatikus lesz a szegényekkel és a leszakadókkal. De ha össztársadalmi szinten nem is valósul meg az irgalom és a szolidaritás, lám, a kisközösségek csodákra képesek… köszönjük.

            • Köszönetnyilvánítás

              2022.02.03.

              Iskolaközpontunk vezetősége a diákok, szülők és iskolabarátok nevében is szeretne köszönetet mondani Magyarország Kormányának nemzetegyesítő törekvéseiért, a Bethlen Gábor Alap segítségével nyújtott anyagi támogatásokért.

            • Betlehemezés

              2021.12.26.

              2021. december 26-án, Szent Család vasárnapján jókedvű tiszteletüket tették a szepsi római katolikus plébániatemplomban a Csorba József vezette görgői betlehemezők: Csorba Kevin, Csorba Marcos, Grulyó Dominik, Ragán Adrián, Stromp Arnold és Ragán Dávid, a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont jelenlegi és volt diákjai.

              Öröm volt nézni és látni a keresztény és népi gyökereink méltóságteljes őrzését, ápolását és továbbadását – nemzedékről nemzedékre.

              Megható, elgondolkodató és örömteli az a tény is, hogy a betlehemezők a hívektől kapott pénzadomány teljes összegét az átadásra kész iskolaépület kápolnájának üvegablaka kiadásának fedezésére ajándékozták – 334,10 eurót.

              Mons. Bernard Bober, kassai érsek-metropolita Adrián és Dávid szüleit, Ragán Lászlót és nejét, Katalint házasságkötésük 25. évfordulója kapcsán, mindazért, amit Istenért, az egyházért és családjukért tesznek érsekfőpásztori áldásában részesítette.

            • Hogy az őszi búza s majd a tavaszi is, gazdag termést hozzon…

              2021.12.14.

              2021. december 13-án, Bodollón a szentmise főcelebránsa Gergely Péter, szepsi káplán atya volt, akivel együtt misézett, Hornyák Péter, emeritus görög katolikus parókus, tiszteletbeli esperes és Gábor Bertalan, szepsi esperes-plébános. Orgonált és az énekeket Bányász Emőke, okleveles kántor vezette.

              A rózsafüzért az adás előtt felolvasott szándékokra imádkoztuk. A szentmise az adakozók szándékára lett bemutatva, nem feledkezve el azok szándékáról sem, akik a Mária Rádió segítségével, vagy a Jutub csatornán kapcsolódnak be ünnepségünkbe. A közvetítést a komáromi stúdióban Csepregi László, itt a templomban önkénteseink: Cehelnik István és Simko Imre vezették. A képi közvetítést Kuzma Norbert, okleveles mérnök és fia, Kuzma Ádám, a Boldog Salkaházi Sára, Egyházi Iskolaközpont diákja biztosította. Felolvasott: Simko Imre és Király Antal.

              A magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a szepsi esperesi körzetnek az idén is ezerötszáz kilogramm búzalisztet adományozott, amely a kedvezményezetteknek szimbolikusan a szentségi áldás után volt átadva.

              A kedvezményezett intézmények nevében megjelent Nagy István tanár, a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont igazgatója és Dobos Zoltán, a szepsi plébánia gondnoka, akiket megkülönböztetett tisztelettel és szeretettel köszöntöttünk.

              Életutunkon mindnyájan zarándokok vagyunk. Most is, Isten népeként jelentünk meg, zarándokseregként, hogy egyenlő kötelességeket és jogokat, de ugyanakkor azonos lehetőségeket is kérjünk önmagunknak és minden itt élőnek, mert mindnyájan egy kereszthordozó nemzedék gyermekei vagyunk. De - az evangélium tanítása alapján - hisszük, hogy keresztjeink révén, egy új ígéret hordozói és egyben örökösei is.

              A lelki találkozón koronavírusos, szétdarabolt, megosztott világunk, földrészünk és népeink lelki egységének megteremtésének érdekében szent fogadalmat tettünk.

              A Szentlélek segítségével azért fogunk továbbra is cselekedni, hogy az igazság melletti kiállásunk, a kölcsönös megbocsátásra és kiengesztelődésre való törekvésünk, az evangéliumi élet iránti hűségünk és tettrekészségünk által, egyre teljesebb legyen köztünk és bennünk az Úr Jézus irgalmas, megbocsátó, szent Szíve szerinti országa.

              A szentségi áldás után következett a lisztadomány ünnepélyes átadása. Dobos Zoltán a szepsi egyháztanács főgondnoka ismertette a kedvezményezettek névsorát:

              - a buzitai alapiskola,

              - a szepsi Csehszlovák Hadsereg utcai alapiskola,

              - az szepsi Észak utcai alapiskola,

              - a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont,

              - a Szepsi Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona,

              - a bodollói óvoda,

              - a makranci óvoda,

              -  a Szepsi Százszorszép Óvoda,

              - a Szepsi romatelep

              - és a Szepsi Szakközépiskola,

              - a Szepsi református bölcsőde.

              Ezzel a tettünkkel is azt szerettük volna elérni, hogy Karácsony ünnepének közeledtével még inkább egyek legyünk hitben, reményben, örömben és szeretetben. Az adományt személyesen juttattuk el fent említett intézetekbe. Ma - itt és most - az adományok szimbolikus ünnepélyes átadása történt. Az adományozottak nevében Nagy István, iskolaigazgató mondott köszönetet.

              Ünnepre készülünk. Karácsony szent ünnepére. Újból és újból azt a nagy eseményt idézzük az emlékezetünkbe, hogy Ajándék lett az Isten: kisgyermekként jött közénk, hogy ne féljünk Tőle.

              Ez a tény azonban felelősségtudatra sarkall minket, mert ahogyan minden magatehetetlen, ajándékként érkező gyermek a megajándékozott együttérzése nélkül elpusztulna, úgy - bármennyire is furcsának tűnik - de az értünk emberré lett Isten is, nélkülünk nem valósíthatná meg terveit. Igenünkre vár. Beleegyezésünkre. Nem akarja, hogy elpusztuljunk.

              Templomainkban, otthonainkban, sőt hála Istennek, immár a tereinken is rövidesen felállítjuk a betlehemi istállót, ami elmélkedésre hív mindnyájunkat. Tükröt tart elénk, hogy benne meglássuk önmagunkat. A betlehemi jászol egyszerűségre tanít bennünket. Elsősorban arra, hogy ne a tárgyakért és azok birtoklásáért éljünk, de a másikért, egymásért – határon innen és határon túl.

              Köszönjük, hogy a magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a „15 millió búzaszem” jótékonysági akciója folytán a lisztadományból az idén is juttatott esperességünknek is. Köszönjük, hogy ismét ránk esett a választás.

              Intézményeink léte, élni akarásunk jele. Kellő garancia arra, hogy a kapott adomány az idén sem volt hiábavaló. Köszönjünk a reánk gondolás nemes gesztusát! Köszönjük, hogy a magyar kormány nagylelkűsége folytán immár átadás előtt van az új iskolánk és remélhetőleg az új esztendőben már az új épületben taníthatunk és nevelhetünk... tanulhatunk és nevelődhetünk. Iskolakápolnánkban együtt imádkozhatunk és hálálkodhatunk minden lelki, szellemi és anyagi jóért.

              Sajnos, iskolánk – a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont - diákjai és tantestülete az idén a szigorú járványügyi helyzet miatt nem tud részt venni az ádventi záró szentmisén, amelynek végén egy-egy - a kapott lisztből sült megáldott kenyeret - szoktunk hazavinni. Erre most nincs lehetőség. Helyette az a terv, hogy a rövidesen megnyíló iskola átadásakor legyen pótolva ez a szeretetgesztus.       

              Iskoláink és a többi kedvezményezett intézmény nevében ígérjük: oktató-nevelői munkánkat, továbbra is felelősségteljesen fogjuk végezni, hogy munkánk gyümölcse - gyermekeink evangélium szerinti embersége - méltó hálája és köszönete legyen a kapott búzaszemeknek. Az Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona lakói élni akarásunkat imáikkal és áldozataikkal kívánják viszonozni és támogatni.

                          Sajnos, a koronavírus-járvány miatt az egyházi iskolaközpont szokás kultúrműsora is elmarad, helyette készültek kisfilmek, amelyek megtekinthetőek az iskola honlapján. Fogadjuk szeretettel.

              Adja Isten, hogy minden lelkipásztori igyekezet, ima és áldozat, oktató és nevelőmunka a lehetőségekhez és a körülményekhez mérten mindnyájunk legjobb tudása és lelkiismeretink szerint történjen: Isten, haza, nemzet, család értékrendben, amelyet egyházi iskolánk mottója így fejez ki: Cum Deo, pro Patria et Invicem – Istennel, a hazáért és egymásért.

              Ezúton is köszönünk mindennemű lelki és anyagi támogatást. Áldott ünnepeket kívánunk és vágyunk beteljesedését, hogy az őszi búza s majd a tavaszi is, gazdag termést hozzon és jövőre is bőven jusson kenyér minden család asztalára – határon innen és határon túl.

            • LUCA

              2021.12.13.

              Luca című kisfilmünk Szent Lúciának állít emléket, akinek az élettörténetét a népi hagyomány kiszínezte.

              A Luca-napi szokások tükrében elevenednek meg a világot ma is meghatározó jó és rossz erők.

              A kisfilm a nyugalom megzavarására alkalmas hang és képsorokat is tartalmaz.

            • Meggyúlt a 3. gyertya …

              2021.12.13.

              Advent 3. vasárnapján templomainkban, másnap hétfőn az egyházi iskolaközpont alsó tagozatos osztályaiban is meggyúlt a 3. gyertyaláng, hogy emlékeztessen az isteni örökbefogadás örömére.

              Az örökbefogadás társadalmilag jogi aktus. Az örökbefogadott új családnevet, állampolgárságot, lakcímet kap. Teológiailag az örökbefogadás azonban nem pusztán névadás, hanem lényegváltozás. Isten, amikor örökbe fogad bennünket, legbensőbb életének a részesévé tesz. Ennek jele, hogy nekünk adja a Szentlelkét. Szent János evangélista, a szeretett tanítvány, szent Pálnál is merészebben fogalmaz, nem örökbefogadásról szól, hanem igazi és valóságos születésről, amint azt evangéliuma Prológusában olvassuk: „Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” (Jn 1,12-13). Vagy, ahogyan az Úr Jézus Nikodémust tanítja: „Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek.” (Jn 3,6).

              A jelenlevő kicsinyek és nagyok az eucharisztikus Krisztus szent jelenlétében így ízlelgették a közelgő ünnepek lelki táplálékának ízeit és szemlélték a megtestesülés titkát: „Isten elküldött Fiát”. Ma sem elvontan és nem is csak úgy általában, hanem az „idők teljességében”.„most”- ban. Az idén ugyan nem a templomban, nem is közvetlen az ünnepek előtt, amint azt megszokták, de az iskolai tanteremben. Ott, ahol tanulnak, küzdenek, veszekszenek, harcolnak, megbocsátanak és bocsánatot kérnek.

              A vírusjárvány most is különös ajándékként szolgált, főleg a budapesti elsőáldozóknak, akik a Hősök terén megtapasztalhatták: ahol néhány nappal azelőtt még autók parkoltak, ott az Eucharisztiában az Isten volt jelent: vándorként, megváltó társ és barátként. Ez lehetőség most az osztálytanteremben ismétlődött meg...  

            • "Ünnepek a néphagyományban " mesterképzés

              2021.12.13.

              Pedagógusaink, Lukács Katalin és Nová Mária, az "Ünnepek a néphagyományban " című mesterképzésen vettek részt Nyíregyházán, amely az "Így tedd rá " alapfokú képzésre épült. A program gyermekközpontú, értékközvetítő, összefonja a magyar kultúrát a pedagógiával. Feltöltődve, rengeteg ismerettel, játékkal és jókedvvel vágnak majd bele a munkába, hogy gyermekeink is minél jobban megismerjék hagyományainkat.

            • Az Istent szeretőknek minden a javukra válik…

              2021.12.10.

               „Amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya! Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.” (Gal 4,4-7).  

              2021. december 10-én a járványügyi előírások iskolákra vonatkozó szigorítása miatt az egyházi iskolaközpont pedagógusai és növendékei korábban, mint máskor, bűnbánati liturgián vettek részt az iskolában.

              A jelenlevők közösen ízlelgették a közelgő ünnepek lelki táplálékának ízeit: a Szentháromság - az Atyaisten, az ő Fia és a Szentlélek működését a térben és az időben. Az Eucharisztia szent jelenlétében szemlélték a megtestesülés titkát: „Isten elküldött Fiát”. De nem elvontan és csak úgy általában, hanem az „idők teljességében”.„most”- ban, 2021. december 10-én, nem a templomban, nem is közvetlen az ünnepek előtt, mint a múltban, de a tanteremben és az iskola folyosóján. Ott, ahol tanulnak, küzdenek, veszekszenek, harcolnak, megbocsátanak és bocsánatot kérnek.

              A vírusjárvány különös ajándéka volt, hogy megtapasztalhatták azt, amit Budapesten az eucharisztikus körmenetben: ahol néhány órával azelőtt még autók száguldoztak, ott az Úrmutatóban az Isten ment, vándorolt, megváltó társ és barátként.

              Gergely Péter atya, hajdan ebben az iskolaépületben tanult. A bűnbánati liturgia éppen abban a tanteremben volt, amelyik hajdan évfolyamuk osztályterme is volt. A diákévek során sokszor és sokféle szándékkal, céllal lépett be ide. A legmagasztosabb ma volt, amikor elhozta a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, hogy kiossza azoknak, akik az ünnepet nemcsak önmaguk köré, de önmagukba is várják. 

              A bűnbánattartók a szentáldozásban, a megtört kenyérben jelenlevő Krisztus által az örökbefogadás révén: az Atya gyermekeivé, a Fiú testvéreivé és a Szentlélek templomaivá lettek, egyenként, de közösen is. Karácsony lett, nemcsak körülöttük, de bennük és közöttük is.

              Lám, mennyire igaz: „… az Istent szeretőknek minden a javukra válik.” (vö. Róm 8,28), még a koronavírus-járvány is.

            • ÉRTESÍTŐ

              2021.12.09.

              Tisztelt Szülők, Kedves Diákok!

              Az iskolaügyi miniszter határozata értelmében 2021. december 13-tól, az 5-9. osztályos és gimnazista tanulóink távoktatásra térnek át. A tanórák órarend szerint lesznek megtartva.

              Óvodás és alsó tagozatos diákjaink továbbra is jelenléti oktatásban részesülnek.

              A karácsonyi szünet 2021. december 20-tól, 2022. január 7-ig tart.

              Vigyázzunk egymásra!

              https://www.minedu.sk/rozhodnutie-ministra-s-ucinnostou-od-13-12-2021/

              21379.pdf


            • Szépülő óvodánk

              2021.12.08.

              Csodaszép, egyedi falfestést kaptak óvodás csoportjaink a patinás, új épületben. Nagy Vierka képzőművész barátunknak köszönhetően elevenedtek meg ősi, népi motívumaink, mondavilágunk, valamint a családot, a természet körforgását ábrázoló képek. Köszönetet szeretnénk mondani a festésben való segítségért Tóth Tímeának, Demko Bencének és Király Szilviának is.

            • Tantermeinkben is meggyújtottuk a 2. gyertyát …

              2021.12.06.

              Advent – Úrjövet. Emlékezés és várakozás. Akár az elsőre, a történelmire (Betlehem), akár a kegyelmire (2021 Karácsonya), akár a végsőre (elmenetel és eljövetel), mind - mind Isten műve, aminek értékszépsége ugyan nem független a mi hozzáállásunktól és igyekezetünktől, de a kezdeményezők nem mi vagyunk. Velünk történik, mi is cselekvő részesei vagyunk, de csak, mint meghívottak, kiválasztottak és küldöttek.

              Ezt fejezik ki az adventi szentírási képek: a gyászruha levetése és a díszruha felöltése (lelkünk ünneplőbe öltöztetése), ami valamiképpen megsejteti az Isten és ember együttműködését: Isten adja a ruhát, de az ember veszi azt magára.

              Keresztelő Szent János, az adventi szentidő jellegzetes egyénisége ezért beszél így: „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” Adventi készületünk során megtapasztalhatjuk, hogy Isten cselekszik bennünk, Ő folytatja és viszi teljességre a jót, amit megkezdett bennünk. A mi feladatunk csupán annyi, hogy elgördítsük előle mindazt, ami útjában akadályt jelenthet.
              A szentmisében - amely maga is titokzatos, de valóságos Úrjövet – ez különösen is megmutatkozik: valahányszor szívünket fölemelve, odaadó szeretettel végezzük a liturgiát, s földi életünk nehézségeit, szenvedéseit az Úr dicsőségébe merítjük, levetjük a gyászt, helyette az örök dicsőség díszébe öltözünk. Valahányszor minden gondunkat félretéve, teljes bizalommal és figyelemmel vagyunk a jelenre, az Úr útját készítjük elő, aki szívünkbe akar költözni, és onnan, mint középpontból kiindulva akarja átalakítani egész életünket, környezetünket, a kicsi és nagy világunkat.  

              A hittanórákon és a vallásos találkozásainkon ezt tanulgatjuk: helyesen készülni az Úrjövet különböző eseményeire. A mi feladatunk nem az, hogy a magunk erejéből eljussunk az isteni életre, hanem teret engedni Neki életünk eseményeiben. Nem az, hogy megvalósítsuk a tökéletes istengyermekséget, hanem engedjük azt megszületni és kibontakozni életünkben.

              Az istengyermekséget még a legnagyobb jótetteinkkel sem vagyunk képesek kiérdemelni. Arra viszont igen, hogy hittel, reménnyel, örömmel és szeretettel elfogadjuk az istengyermekséget és megköszönve együttműködjünk kegyelmével, hiszen Isten általunk akar jelen lenni napjaink világában. Erre figyelmeztet, bátorít és buzdít minket az adventi koszorú 2. gyertyája.