A magyar költészet napját 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük. Iskolánk diákjaival rendhagyó módon ünnepeltük e jeles napot. Osztályonként egy-egy verset feldolgozva lepték meg egymást a tanulók. Az 5. osztályosok kórusban elszavalták Petőfi Sándor Arany Lacinak c. versét, míg a 6. osztályosok hasonló módon József Attila Altatójával ringatták lelkünket. A 7. osztály Kőmíves Kelemen balladáját, a 8. osztály Babits Mihály Jónás könyvét dolgozta fel jelenet formában. A 9.-esek szerelmi líránkból válogatott gyöngyszemekkel gazdagították ünnepünket. Vetélkedőből, versírásból is jelesre teljesítettek a felső tagozatosaink. Mindezt nagyrészt diákönkormányzatunk gimnáziumi tagjainak is köszönhetjük, akik gondoskodtak ünnepünk méltó megszervezéséről, lebonyolításáról és az igazán jó kedvről.

Ma a nagycsoportban fogadtuk az érdeklődő, leendő óvodásokat és szüleiket. A délelőtti foglalkozást a közös ima és jócselekedet kocka nyitotta, miután a mesebeli erdőbe indultunk. Ott számos állattal találkoztunk, felhőket fújtunk, együtt táncoltunk, rajzoltunk, kirakóztunk és kicsit rágcsáltunk is. Az óvodások szeretettel fogadták a kicsiket. Kedves délelőtt van mögöttünk.

2018. április 11-én zajlott a Kassa-vidéki járás kosárlabda döntője, melynek ismét mi voltunk a házigazdái. Remek szerepléssel megvédtük tavalyi címünket, így a lányok és fiúk versenyében is 1. helyen végeztünk. Szívből gratulálunk!!!

2018. április 10-én, alsó tagozatos kiddiákjainkkal, a küzdősportokkal ismerkedtünk, a Szepsiben működő birkózó klub jóvoltából. Az elsősök és másodikosok kötélhúzásban mérték össze erejüket, a harmadik, negyedikes tanulók pedig a tatamin próbáltak ellenfeleik fölé kerekedni. Iskolánk két fiú és egy lány kategóriában indított csapatot. Tapasztalatot gyűjtöttünk és kedvet kaptunk a következő küzdelemhez. Csapatban 5., kötélhúzásban 3., birkózásban pedig 4. helyet szereztünk. Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget és szívből gratulálunk minden résztvevőnek.

Kányádi Sándor szerint: Nekünk egyetlen hazánk van - ez a magyar nyelv. Ennek kapcsán vetődik fel néhány izgalmas kérdés: Mi következik ebből? Mi végre vagyunk a világban? Egy-egy nemzetnek és benne egy-egy nemzedéknek mi a célja? Mi a küldetése? A költő így fogalmaz: A nemzet célja az, hogy megmaradjunk. De mi végre maradjunk meg? Hogy átörökítsünk. De mit örökítsünk át?

A Szentírás szerint a zsidó nép Isten választott népe. A zsidó nyelv pedig Isten kiválasztott nyelve a zsidó nép számára. És a szlovák, a cseh, a lengyel, a román… és a többi nyelv és nép, azok kinek a választottjai? A többi nép talán mostoha? Nem. Isten nem személyválogató (Gal 2,6). Sőt, „mindenki kedves előtte, aki féli, és az igazságosságot cselekszi, bármely nép fia is” (Apcsel 10,35). Az elmondottak függvényében tehát az is igaz, hogy a magyar nép is Isten kiválasztott népe. És a magyar nyelv is Isten kiválasztott nyelve a magyarok számára. Mi is Isten kiválasztott népe vagyunk, a mi nyelvünk is ajándék.

Az ajándékkal azonban nem szabad illetlenül bánni. Értékelni kell. Örülünk, köszönjük a nagyszerű kezdeményezést is, ami itt és szerte a szűkebb pátriában történik. Sok szinten, sok helyen. A családban, a tanintézetekben, a művelődési házakban és nem utolsó sorban - templomainkban. Köszönet, hogy értjük Reményik Sándor féltő szavait:

Az ige

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhítattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,
És pap, és próféta és soha más,
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -,
S a kelyhet többé nem engedi el!

  Mi tehát egy nemzet és benne egy nemzedék célja? Hogy az Isten által a számára kiválasztott nyelvet az emberiség, az emberi lét legvégső határáig gazdagítsa, gyarapítsa, éljen vele és benne, és továbbadja népe örömére és Isten nagyobb dicsőségére. Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul tanulunk. Sőt, lehet, hogy már más nyelven tanulsz, és más nyelven írsz, de legmeghatóbb pillanataidban magyarul álmodsz és magyarul sírsz!

Ezért kell sokszor idéznünk Apáczai közismert sorait: „egyetlen batyunk, botunk, fegyverünk az anyanyelv”. Batyunk, amelyet őseink hoztak magukkal, s mi visszük tovább. A botunk, amire támaszkodhatunk. És fegyverünk, amivel a leghatékonyabban védekezünk. Ez mind - mind az anyanyelv.

            Adja Isten, hogy az ilyen és hasonló rendezvények továbbra is hatékonyan mélyítsék el a felelősséget, a készséget, a bátorságot és az igyekeztet legdrágább kincsünk - anyanyelvünk ápolása, őrzése és továbbadása érdekében. Adja Isten, hogy az idősebb nemzedék, felelősen ápolja a gyökereket, mert csak ahol épek a gyökerek, ott lesznek épek a hajtások is.

Adja Isten, hogy olvassuk, mondjuk, hallgassuk költőink, íróink, tanítóink, lelkipásztoraink, papjaink Isten igéjének és örök igazságainknak anyanyelvünkre lefordított és napjaink problémáira alkalmazott szavait. Manapság ugyanis sokan azzal büszkélkednek, hogy apjuk, nagyapjuk, dédapjuk milyen karakán és hithű magyar ember volt. Ez szép és példaértékű. De sokkal szebb és példaértékű, ha valaki el tudja mondani, hogy az unokám, a dédunokám is hithű, karakán magyar ember.

Csak kívánni lehet, hogy ezzel a bizalommal merjünk mindnyájan értékeket teremteni, nagylelkűen segíteni másokat és követni Krisztus Urunk tanítását. Még akkor is, ha ezt semmilyen, különös földi érdek nem indokolja, de értelmessé és értékessé teszi az a tény, amelyet a kiskatekizmus így fogalma meg: azért vagyunk a világban, hogy Istent megismerjük, megszeressük, parancsai szerint éljünk és így a ránk bízott feladatot elvégezve, elérjük az élet, a lét teljességét.

Szepsiben is bemutatták a Márton Áronról szóló dokumentumfilmet

2018. április 8.-án Irgalmasság vasárnapján, az Isteni irgalmasság órájában a Szepsi római katolikus plébániatemplomban, másnap hétfőn a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban a felső osztályos növendékeknek mutatták be, „A Hegy – Mozaikképek Márton Áron életéből” című dokumentumfilmet, a rendező, Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató jelenlétében, aki akolitusként asszisztált a délelőtti plébániai szentmisén. 

Nagy Zoltán huszonöt évvel ezelőtt, Mihály József egykori székelyudvarhelyi káplánnal, ma jobbágytelki plébánossal határozta el, hogy végigjárja a Márton Áron püspökkel kapcsolatos helyeket. 1989 júniusában Jakubinyi György akkori teológiai tanártól, jelenlegi gyulafehérvári érsektől kapott, A Hegy című három és fél oldalas gépelt szövegből indultak ki, ez képezi a szövegkönyv vázát, amely a film alapjául szolgált.

A film elején hatalmas csíki hegyet látunk, rajta a kereszt. Amikor Márton Áron 1939 februárjában átvette nagy elődjétől, Majláth Gusztáv Károlytól a gyulafehérvári egyházmegye vezetését, így jellemezte önmagát: „A hegy lábánál nőtt domb.” Nagy Zoltán ehhez hozzáfűzi Áron püspök egykori utódjának, Jakab Antalnak a szavait: „Most már szemünkben ő lett a hegy, sőt, a szikla.”

A dokumentumfilm bemutatja a Csíkszentdomonkoson egyszerű, székely földművelő családba született Márton Áron gyermekkorát is. Nem sokban különbözött a többi falusi gyermektől, két dologban azonban igen: kiváló tanuló volt, és már kiskorában pásztorkodás közben nyírfa- és fenyőágból oltárt készített, mellé helyezte Szűz Mária arcképét és imádkozni hívta társait. Részt vett az első világháborúban, s a rengeteg szenvedést látva egyre jobban megerősödött benne, hogy Isten szolgájaként nyújtson lelki vigaszt szenvedő embertársainak. Hazatérve azonban még egy évig otthon maradt, a földeken dolgozott édesapjával, testvéreivel. Elsőként édesapjának vallotta meg, hogy Isten hívja őt a papi szolgálatra. Egy életen át hű maradt a tőle kapott intelmekhez: „Olyan pap legyél, hogy ne hozz ránk szégyent… Segítsd, tanítsd ezt a népet, mert látod, milyen nehéz az élete. Aztán, fiam, olyan lehet az idő, hogy keményen megpróbálják a vallást. Ha már odamentél, légy ott egészen. Álljál keményen, mert a kitartó embert mindig szerették. Ha menekülni kell, ne hagyd el a népet. Minket minden úr elhagyott eddig, még a tanító is elmenekült a háború alatt. Legalább a pap maradjon a néppel, kereszteljen és temessen, gyóntasson, mert van mit gyónni, ne haljanak gyóntalanul.”

A filmben megszólalók visszaemlékezéseiből világosan kirajzolódik Márton Áron személyisége, amelynek legfőbb jellemzője az állhatatosság, a legnehezebb időkben is hűséges ragaszkodása Krisztushoz, egyházához és a rábízott nyájhoz, az erdélyi néphez. Papi szolgálatát Gyergyóditrón kezdte. Első plébánosa, Lukács József évtizedekkel később így emlékezett vissza rá: „Jött a fiatal sas, mert valóban sas volt, hogy kipróbálja szárnyait… Nyugodt volt, mint aki komoly elszántsággal fog neki az előtte álló munkának. Egyáltalán nem érdekelte, hogy milyen szegényes a lakhelye, mert nem itt lakott, hanem papi hivatása századik emeletén.”

Nagy Zoltán filmje részletesen mutatja be Márton Áron életének minden szakaszát, így a kommunista idők súlyos megpróbáltatásait, közel hat évet börtönben, bő tízet pedig házi őrizetben töltött. A rengeteg szenvedés, az embertelen hatalom folyamatos zaklatása, fenyegetése sem rendítette meg, semmiféle megalkuvásra, elvtelen feltételek elfogadására nem volt hajlandó. Börtönéveire később így emlékezett vissza: „Isten az Ő jóságában elvitt engem szeretetének iskolájába, a börtönbe, hogy ott megtanítson igazán szeretni minden embert, tartozzék bármely nemzethez, felekezethez.” A kommunista hatalom mindvégig, évtizedeken át figyeltette őt, és ebben bizony egyházi személyek is részt vettek, vállalva Júdás szerepét. A vértanú sorsú püspök személyiségét legjobban talán irodaigazgatója, Erőss Lajos fogalmazta meg: „Mint az egyházmegye angyala, neki kellett elsősorban megharcolnia a harcot az Isten ügyéért. És ezt megtette, a legnagyobb hűséggel. Ő a hűség apostola volt. Hűség az Istenhez, miként Mihály hűséges volt, hűség az egyházmegyéjéhez, hűség a népéhez… harcolt minden emberért, aki elnyomott, aki megvetett, akit kisemmiznek az életben, odaállott a kisemmizettek mellé, és harcba szállt, mert tudta, hogy ez a feladata és ez a kötelessége az Isten angyalának, harcolni a jóért, nemesért, mindenért, ami az Isten harca.”

A filmből kiderül az is, hogy Áron püspök rendkívüli nagysága mellett alázatos lélek volt, és nem hiányzott belőle a derű sem, több visszaemlékező idézi fel jókedvét, hangos kacagását egy-egy viccesebb történet hallatán. A református Kányádi Sándor költő – akit Márton Áron adott össze katolikus feleségével, egy evangélikus lelkésztanú jelenlétében – így jellemezte a nagy püspök személyiségét: „Az Úristennek vannak elhívottai és vannak alkalmazottai is. Hát ez a püspök atya, ez úgy pap, ahogy Petőfi Sándor költő volt.” 

Nagy Zoltán filmjében számos idézet elhangzik Márton Áron gondolataiból is. A második világháború szörnyűségei közepette, 1944-ben a bűnök gyökereként az Istentől és törvényeitől való elfordulást nevezi meg, hiszen „amilyen mértékben fordult el az ember Istentől és törvényeitől, olyan mértékben tompult el a lelkiismerete. Az elpogányosodásnak pedig logikus következménye a pogány szenvedés. A megoldás: újból kereszténnyé kell lennünk ízig-vérig, hogy emberekké nemesedjünk, a földön emberként élhessünk, és Isten áldására méltók legyünk.”

1967 áprilisában pedig egy papszentelés alkalmából így fogalmaz: „Az Úristen nem azt nézi, hogy mennyit ájtatoskodunk, hanem hogy mennyire vállaljuk az ő törvényeit. Csak olyan mértékben vagyunk keresztények, amilyen mértékben igazságosak, nagylelkűek, irgalmasak, békességes szívűek vagyunk embertársaink iránt. Ha a szeretet a világban megfogyatkozik, a keresztények felelősek, a keresztények között is azok, akik a szeretet nagy titkának boldog birtokosai. Ezt hirdessétek.”

A film végén még egyszer elhangzik a hegy-hasonlat: „évtizedek fognak jönni, és a történelem majd ítél, de ő akkor is az marad, aki volt, a hegy lábánál nőtt domb, amelyből sziklás hegy lett idővel, hogy az is maradjon mindörökre.”

A minap egy sokunk által tisztelt államférfi ezt mondta a fiataloknak! „Kedves fiatalok! Eljön a pillanat, és rá fogtok ébredni, hogy kell egy hely, egy nyelv, egy otthon, ahol az ember az övéi között, biztonságban és szeretetben élheti le az életét. Kell egy hely, ahová mindig visszatérhetünk, ahol megérezhetjük, hogy az élet nem hiábavaló, és a végén nem a semmibe hullunk. Magyar fiatalok! Most a hazának szüksége van rátok! Gyertek, és harcoljatok velünk, hogy amikor majd nektek lesz szükségetek a hazára, a haza még meglegyen!”

A DVD hátoldalán Virt László, Áron püspök legteljesebb életrajzírója így ajánlja a filmet: „Ez a munka azt kell szolgálja, hogy életünk, gondolkodásunk akár csak egy kicsit is közelebb kerüljön ahhoz az élethez és a világról történő olyan gondolkodáshoz, amit ő állít elénk.” Egészen bizonyos, hogy ezt a célt a Nagy Zoltán által megszerkesztett, rendezett és bemutatott film elérte. Hála Istennek, Márton püspök gondolatai, hitvalló és tanúságtevő cselekedetei sok ember lelkét megérintették – Szepsiben is.

Április 6.-án 18. alkalommal rendezték meg, Dunaszerdahelyen a Vámbéry Ármin Országos Földrajzversenyt.

Iskolánkat a 7.A osztály tanulói Štofan Barbara, Kuzma Ádám és Gacsay Bence Barnabás képviselték.

A versenyre való felkészülés nagyon igényes volt. Versenyzőinknek számos ismereteket kellett elsajátítaniuk Vámbéry Ármin életéről, közép-ázsiai utazásairól és műveiről. Első alkalommal vettünk részt  ezen a tekintélyes versenyen, melyen 10 csapatból egy szép 7. helyezéssel tértünk haza.

Szívből gratulálunk nekik és köszönjük, hogy képviselték iskolánkat!

Kálmán Imre - Julius Branner - Alfred Grünwald:
MONTMARTRE-I IBOLYA operett előadását tekintettük meg a Thália  Színházban

Három jó barát nyomorog fényes tehetséggel egy sötét padlásszobában, Párizs szívében, a századforduló idején. Bohémnek lenni izgató, de nem kifizetődő dolog, Raoul, a festő, Henry, az író és Florimond a zeneszerző, ezt a saját bőrén tapasztalja meg. Együtt álmodoznak arról, hogy egyszer majd világhíresek, elismertek, gazdagok és sikeresek lesznek.

Egyelőre viszont az alkotói örömök és gyötrelmek mellett, sokkal jobban lefoglalják őket a szürke, kilátástalan hétköznapok. Alkotás helyett túlélni, hacsak lehet jókedvűen, léhán, könnyedén – ez most a feladat. Ehelyett viszont szenvednek az éhségtől, a mellőzöttségtől, a kudarcra ítélt szerelemtől.

 A mindennapok szürkeségébe egyedül a kis montmartre-i árva, Violetta hoz egy kis színt. A mindenki által szeretett szerény, kedves kislányt veszély fenyegeti, mostohaanyja egy leánykereskedőnek akarja eladni. Hatalmas feladat vár a három művészre, meg kell menteni Violettát, a montmartre-i ibolyát, még akkor is, ha ezzel legnagyobb álmaikról kell is lemondaniuk.

Félreértéseken, abszurd helyzetek során keresztül viszont kiderül az önzetlenség a legjobb ellenszer az élet ridegségével, kegyetlenségével szemben.

A társulat  szimfonikus zenekar, énekkar és tánckar nélkül  is sikerre vitte a közkedvelt operettet . Hálásak vagyunk a színházi élményért!

2018.3.28-án jövendőbeli elsőseink bepillanthattak egy játékos testnevelés órába. Megismerték a tornatermet és a benne rejlő lehetőségeket. Remélem, ha legközelebb találkozunk, örömmel jönnek majd „ugri-bugrizni” velünk.