Idén is, mint ahogy azt már jó pár éve tesszük egy kis csapat diákkal ellátogattunk a szepsi Árpádházi Szent Erzsébet Idősek Otthonába, hogy egy kis vidámságot vigyünk az ott lakók életébe. Műsorunk keretében Lisovszky Áron Máriás énekeket énekelt, Rezeš István egy vidám mesét mondott, majd pedig Drága Dorina, Nižnik Natália, Drága Wanda és Balta Rita énekelték el az Összetartozás napjára tanult éneküket Otthon vagyunk címmel.Idén a látogatásunknak volt egy különös apropója, mégpedig az, hogy köszöntsük a 100. életévét ünneplő Héczey Ilonka nénit, akinek innen is kívánjuk Isten áldását és sok boldogságot születésnapja alkalmából.
{#1014}
Az idősek tisztelete
18. 6. 20264
ENGLISHSTAR 2026
17. 6. 2026Az ENGLISHSTAR egy nemzetközi angol nyelvi verseny, amely az angol nyelv
népszerűsítését és megszerettetését tűzte ki célul. A verseny játékos, mégis kihívást jelentő
feladataival motiválja a diákokat tudásuk fejlesztésére, miközben lehetőséget biztosít
számukra arra, hogy más iskolák tanulóival mérjék össze nyelvi ismereteiket és megmutassák
tehetségüket. Iskolánkban az idei tanévben 45 tanuló nevezett be a versenybe, amelyre
április 16-án került sor. Különösen nagy öröm számunkra, hogy az EnglishStar iránt évről
évre egyre nagyobb az érdeklődés, és egyre több diák vállalja örömmel ezt a
megmérettetést. Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy idén is számos kiváló eredmény
született minden évfolyamban. Az alsó tagozaton a legeredményesebb versenyzők közé
tartozott Pelegrin Attila, a 4.A osztály tanulója, aki kiemelkedő, 99%-os eredményt ért el. A
felső tagozaton Fazekas Réka, a 9.A osztály tanulója nyújtott kimagasló teljesítményt: a
feladatokat hibátlanul oldotta meg, így 100%-os eredménnyel teljesítette a kihívást.
Legeredményesebb diákjaink:
Pelegrin Attila 4.A – 99%
Trifon Elisabeth 4.A – 97%
Olajos Noel Zalán 4.A – 94%
Nagy Dorottya 4.B – 92%
Nagy Emese 4.B – 91%
Gruľo Lucia 5.A – 96%
Bužicky Ágnes 6.A – 92%
Fazekas Orsolya 6.A – 92%
Tóth Nikolett 6.A – 92%
Vislay Liliana 6.A – 92%
Bystrá Bianka 7.A– 96%
Fazekas Bianka 7.A– 96%
Pelegrin Noémi 8.A – 92%
Fazekas Réka 9.A– 100%Szívből gratulálunk minden résztvevőnek a kitartásukhoz, szorgalmukhoz és elért
eredményeikhez. Kívánjuk, hogy a jövőben is hasonló lelkesedéssel és sikerrel vegyenek részt
a különböző megmérettetéseken!
„Citius, altius, fortius – communiter”
16. 6. 202642026.június 16-án az ügyességi többpróba nyári
fordulóján vettünk részt ötödikes és hatodikos
diákjainkkal, amely a város atlétikai pályáján került
megrendezésre. Csapataink a következő
versenyszámokban mérték össze ügyességüket,
gyorsaságukat és kitartásukat: helyből távolugrás,
300m-es síkfutás, kislabda-dobás, kitartó- és váltófutás.
Az izgalmas nap végén a 6.A csapatának sikerült
bronzérmet szereznie, így kivívta helyét a dobogó
harmadik fokán.
Résztvevők:
5.A: Benčik Atilla, Fazekas Zalán, Drága Dorina,
Majančíková Victoria, Nižníková Natália, Szemán Lilien
6.A: Boros Dániel, Prokop Vivien, Lacko Lorie Shay,
Vislay Liliána, Sanislo Ádám, Rezes István
Gratulálunk és köszönjük, hogy méltón
képviseltétek iskolánkat!
Az általános iskola 1. osztályába felvett diákok listája a 2026-2027-es tanévben
16. 6. 2026
Pályázati kiírás - Výberové konanie
15. 6. 2026A Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont igazgatója
pályázatot hirdet az alábbi állások betöltésére:
- napközis nevelő
- pedagógiai asszisztens
- speciális pedagógus
Részletek a mellékelt hivatalos dokumentumban.
Úszótanfolyam - ENCS
13. 6. 2026Úszótanfolyam - ENCS
Nagy csoportos óvodásainkkal és alsó tagozatos diákjainkkal egy hetes úszótanfolyamon vettünk részt Encsen. Remek feltételek, sok-sok gyakorlás, szép környezet jellemezte a hetet. A gyerekek nagyon sokat ügyesedtek, így reméljük hasznát veszik a megszerzett tudást a nyári szünidő alatt.
Strieborný úspech na celoslovenskom kole súťaže Poznaj slovenskú reč !
12. 6. 2026Dňa 11. júna 2026 sa v meste Modra uskutočnilo celoslovenské kolo súťaže Poznaj slovenskú reč 2026. Našu školu úspešne reprezentovala žiačka Elisabeth Trifon zo IV.A triedy, ktorá si svojím výborným jazykovým prejavom, pohotovosťou a znalosťou slovenského jazyka vybojovala striebro.
Z dosiahnutého úspechu sa veľmi tešíme a Elisabeth srdečne blahoželáme. Ďakujeme jej za vzornú reprezentáciu školy a prajeme jej veľa ďalších úspechov v štúdiu i súťažiach.
Ezüst minősítés a Poznaj slovenskú reč - országos döntőjén
-
június 11-én Modra városában rendezték meg a Poznaj slovenskú reč 2026 országos döntőjét. Iskolánkat Elisabeth Trifon, a IV.A osztály tanulója képviselte, aki kiváló szlovák nyelvtudásával, ügyes előadásmódjával és magabiztos szereplésével ezüst minősítést szerzett. A "Poznaj slovenskú reč" az egyik legrégebbi hagyományokkal rendelkező verseny, egyben az egyetlen országos nyelvi verseny az A kategóriában.
Nagy örömmel tölt el bennünket tanulónk sikere. Szívből gratulálunk Elisabethnek, és köszönjük, hogy méltón képviselte iskolánkat. További sok sikert kívánunk neki tanulmányaihoz és versenyeihez!
-
Sikeresen szerepeltek mesemondóink a XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny döntőjében
10. 6. 2026A szlovákiai magyar kulturális élet egyik legkiemelkedőbb eseményének, a XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének adott otthont a varázslatos szépségű Gombaszög 2026. június 8-a és 9-e között.
A rendezvény idén is lenyűgöző, festői környezetben várta a résztvevőket és a látogatókat. A versenybizottság és a közönség egybehangzó véleménye alapján a döntő rendkívül magas szakmai színvonalat hozott. A legtehetségesebb mesemondók mérhették össze tudásukat, akik hitelesen és magával ragadóan adták tovább népi kultúránk kincseit.Külön büszkeség számunkra, hogy képviselőink fantasztikus eredményekkel térhettek haza a
megmérettetésről:
Kovács Réka a rendkívül erős mezőnyt felvonultató 3. kategóriában ezüstsávos besorolást
szerzett.
Rezes István a 2. kategória versenyzőjeként kiváló teljesítménnyel a bronzsávos minősítést
érdemelte ki.
Szívből gratulálunk a versenyzőknek a kimagasló eredményekhez és a méltó helytálláshoz!
További sok sikert és örömteli mesemondást kívánunk nekik!
ARANYÉREM! Kateržabek Sebastian országos bajnok lett súlylökésben!
9. 6. 2026Megvan az arany! Hatalmas büszkeség érte iskolánkat az alapiskolások országos atlétikai bajnokságán, a rangos SuperFinále döntőjében. Kateržabek Sebastian elképesztő formában versengett és lenyűgöző teljesítménnyel szerezte meg az első helyet súlylökésben. Szlovák bajnok lett!
Ez a siker a kemény munka, a kitartás és a céltudatos edzések gyümölcse. Az Athletic Legion Club tagjaként Pecze Norbert tanár úr szárnyai alatt edz.
Szívből gratulálunk Neki a fantasztikus eredményhez!
Csak így tovább a következő nagy győzelmek felé!
Az Összetartozás Napja Szepsiben
8. 6. 202622026. június 7-én a Szepsi Csemadok Alapszervezete és a társszervezők a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékünnepséget szerveztek, melynek szónoka Kövér László elnök úr volt. Iskolaközpontunk diákjai Szarka Tamás, Otthon vagyunk című dalával tették emlékezetessé a napot. A jelenlevők egy-egy szimbolikus kézfogással adtak hálát az elnök úrnak az elmúlt 16 év nemzetpolitikai eredményeiért, a nemzet lelki egyesítéséért, az anyagi támogatásokért. Köszönet mindenért!
Sikeres szereplés a Jazykový kvet – Language flower országos döntőjén
7. 6. 20262Nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy iskolánk immár második alkalommal vehetett részt a Language Flower – Jazykový kvet országos döntőjén, amelyet idén is Nyitrán rendeztek meg.
Két kategóriában képviseltük intézményünket: az angol dráma és német előadás - vers kategóriában. Tanulóink mindkét versenyszámban kiváló eredményeket értek el, bizonyítva tehetségüket, kitartásukat és szorgalmukat.
Az angol dráma kategóriában kis csapatunk a „Big Hero – Hősök” című előadásával fantasztikus sikert aratott, és a 3. helyezést szerezte meg, maga mögé utasítva 20 csapatot. A német vers kategóriában Safko Bianca szintén remek teljesítményt nyújtott, és az előkelő 4. helyen végzett, számos versenyzőt megelőzve.
Ezek az eredmények nem születhettek volna meg a tanulók hosszú hónapokon át tartó lelkiismeretes munkája, kitartása és áldozatos felkészülése nélkül. A próbák, a gyakorlások és a versenyre való felkészülés során tanulóink ismét bebizonyították, hogy elszántsággal és összefogással nagyszerű eredményeket lehet elérni. Köszönjük a lelkes munkát, a szülőknek a támogatást, valamint mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ismét méltóképpen képviselhessük iskolánkat ezen a rangos országos versenyen.
Nagyon büszkék vagyunk minden résztvevőnkre és szívből gratulálunk nekik a kiváló szerepléshez. Bízunk benne, hogy a jövőben még sok hasonló élményben és sikerben lesz részünk közösen.
Lelkes csapatunk tagjai:
Danko Levente 5.A
Prokop Tristan 5.A
Fazekas Orsolya 6.A
Lacko Lorie Shay 6.A
Lukáč Ákos 6.A
Prokop Vivien 6.A
Tóth Nikolett 6.A
Vislay Liliana 6.A
Safko Bianca 2.G (német nyelv)
Felkészítő pedagógusok:
Mgr. Prokop Silvia
Mgr. Beke Juhász Tünde
Bc. Szanyi Bába Katalin
Kitüntetések átvétele Kassán
4. 6. 2026Június 6-án a Kassai Főegyházmegye nevében Mons. Marek Forgáč 53 tehetséges diákot tüntett ki az egyházmegye iskoláinak diákjai közül. Ezen diákok között volt iskolánk két tanulója Safko Bianca és Kovács Réka is, akik elismerésben részesültek sokrétű, kiemelkedő és kitartó munkájukért, mind a tanulás, mind a közösségért végzett, valamint a versenyeken való részvételek terén.Köszönjük szépen eddigi munkájukat és kívánjuk nekik, hogy a megkezdett utat ugyanilyen szépen, lendületesen tudják tovább járni.
2026. június 4.
4. 6. 20264Az iskolaharang megkondításával és a nemzeti imádság közös éneklésével kezdődött a Nemzeti Összetartozás Napja megünneplése a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban, ahol a tantestült és a diákság felelősségteljesen emlékezett meg a hovatartozásról. Jó volt látni az érdeklődést, a felelősségvállalás készségét az evangéliumi értékrend fényében. Az elhangzott versek, énekek, tanulmányi versenytervek és tervezetek határozottan bizonyítják, hogy az itt élők, tanulók, nevelők és tanítók tudatosan igyekeznek érteni az idők jeleit.
KÉZMŰVES TÁBOR
3. 6. 2026Kedves Szülők!
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy ebben a tanévben is szervezünk kézműves tábort az alsó tagozatos tanulók számára.A tábor részvételi díja 45,- euró.
Jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével lehet, amelyet legkésőbb 2026. június 20-ig kérünk leadni. A részvételi díj befizetésére az iskola titkárságán van lehetőség.
Szeretettel várjuk a gyermekeket egy élményekben gazdag, kreatív táborba!
ZENITA – Zenével az ifjú tehetségekért
31. 5. 2026A Felvidék Ház és a Magyar Házak Hálózata szervezésében idén is megvalósult a szakmai zenés, mozgásos és énekes képzés Miskolcon. A programra ezúttal is a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont diákjai utaztak el, akik a miskolci Zenita csoport fiataljaival közösen dolgoztak egy színvonalas produkció létrehozásán.
A foglalkozásokat Jancsó Dóra vezette, aki szakmai tudásával és kreativitásával segítette a gyermekeket az előadás megvalósításában. A több éve sikeresen működő program célja a tehetséges fiatalok zenei, énekes és mozgáskultúrájának fejlesztése, valamint a határon inneni és túli magyar közösségek kapcsolatainak erősítése.
A képzések és találkozók megszervezésében kiemelkedő szerepet vállal Nová Mária iskolánk pedagógusa és Mács Ildikó, a Felvidék Ház vezetője, akinek munkája révén a fiatalok ismét értékes élményekkel, új barátságokkal és szakmai tapasztalatokkal gazdagodhattak.
Meghívó
30. 5. 2026
A hit, az ének és a tehetség ünnepe Komáromban
27. 5. 20262026. május 25-én első alkalommal rendezték meg a Salve Regina – Mária énekversenyt Komáromban, a Mária Rádió szervezésében. A rangos megmérettetésnek a Szent Anna-kápolna adott otthont, ahol a résztvevő diákok Mária-énekekkel dicsőítették Szűz Máriát, és mutatták meg énektudásukat. (Mirjam Rádió)
Iskolánkat Lisovszki Áron képviselte, aki gyönyörű előadásával méltón öregbítette intézményünk hírnevét. Fellépése során nemcsak zenei tehetségéről, hanem érzékeny és bensőséges előadásmódjáról is tanúbizonyságot tett.
Nagy öröm számunkra, hogy Áron a zsűri döntése alapján arany minősítésben részesült. Ez a szép eredmény kitartó munkájának, felkészültségének és elhivatottságának méltó elismerése.
Szívből gratulálunk Lisovszki Áronnak a kiemelkedő sikerhez, és további sok örömet, valamint hasonló szép eredményeket kívánunk neki zenei pályafutása során!
Egészség- és balesetvédelmi gyakorlat a Salkában
26. 5. 202642026. május 25-én iskolánk felső tagozatos diákjai és gimnazistái civilvédelmi gyakorlatot tartottak.
Gimnazista tanulóink aktívan kivették részüket a napi feladatokból, melyek kidolgozásában és lebonyolításában is komoly tapasztalatokat szerezhettek. Felelősségteljesen és felkészülten várták fiatalabb iskolatársaikat az egyes állomásokon, ahol egészségvédelmi, ügyességi, tájékozódási és természetvédelmi feladatokat kellett megoldaniuk.
A helyi tűzoltóság dolgozóinak jóvoltából a napot egy izgalmas gyakorlati bemutató megtekintésével kezdhettük a szepsi tűzoltóállomáson, amit ez úton is nagyon szépen köszönünk. Remélem diákjaink nemcsak élményekkel, de egy kis tudással is gazdagodtak a program során. Mivel pontszerző „portyán” kalandoztak, így a nap végén győztest is hirdettünk: idén a 8.A osztály bizonyult a legsikeresebbnek!
Természetvédelmi nap 1-4.
26. 5. 2026“Közeli helyeken, dombokon, hegyeken, Kibelezett kobányák üregében…”
2026. május 25-én természetvédelmi napot tartottunk. Mintegy 5 kilométert gyalogoltunk egészen a kőbányáig. Hazafelé megálltunk az Aréna Sportcentrumban egy kis frissítőre.
" Ezer jó fű " - könyvbemutató
25. 5. 20266Szeretett és nagyra becsült tanárnőnk, Dr. Görcsös Mihályné Dr. Takáts Gizella, mindenki Gizike nénije újra ellátogatott hozzánk. Legújabb könyvét, amely már a tizedik a sorban " Ezer jó fű " címmel mutatta be a szepsi közönségnek. Köszönjük a jó szót, a bátorítást, a csaknem száz éves lendületet. Még mindig van mit tanulnunk.
Archív noviniek
- September 2026
- August 2026
- Júl 2026
- Jún 2026
- Máj 2026
- Apríl 2026
- Marec 2026
- Február 2026
- Január 2026
- December 2025
- November 2025
- Október 2025
- September 2025
- August 2025
- Júl 2025
- Jún 2025
- Máj 2025
- Apríl 2025
- Marec 2025
- Február 2025
- Január 2025
- December 2024
- November 2024
- Október 2024
- September 2024
- August 2024
- Júl 2024
- Jún 2024
- Máj 2024
- Apríl 2024
- Marec 2024
- Február 2024
- Január 2024
- December 2023
- November 2023
- Október 2023
- September 2023
- August 2023
- Jún 2023
- Máj 2023
- Apríl 2023
- Marec 2023
- Február 2023
- Január 2023
- December 2022
- November 2022
- Október 2022
- September 2022
- August 2022
- Júl 2022
- Jún 2022
- Máj 2022
- Apríl 2022
- Marec 2022
- Február 2022
- Január 2022
- December 2021
- November 2021
- Október 2021
- September 2021
- August 2021
- Júl 2021
- Jún 2021
- Máj 2021
- Apríl 2021
- Marec 2021
- Február 2021
- Január 2021
- December 2020
- November 2020
- Október 2020
- September 2020
- August 2020
- Jún 2020
- Máj 2020
- Apríl 2020
- Marec 2020
- Február 2020
- Január 2020
- December 2019
- November 2019
- Október 2019
- September 2019
- August 2019
- Júl 2019
- Jún 2019
- Máj 2019
- Apríl 2019
- Marec 2019
- Február 2019
- Január 2019
- December 2018
- November 2018
- Október 2018
- September 2018
- Júl 2018
- Jún 2018
- Máj 2018
- Apríl 2018
- Marec 2018
- Február 2018
- Január 2018
- December 2017
- November 2017
- Október 2017
- September 2017
- Júl 2017
- Jún 2017
- Máj 2017
- Apríl 2017
- Marec 2017
- Február 2017
- Január 2017
- December 2016
- November 2016
- Október 2016
- September 2016
- Júl 2016
- Jún 2016
- Máj 2016
- Všetky