• ISKOLABUSZT KAPTUNK AJÁNDÉKBA
            • ISKOLABUSZT KAPTUNK AJÁNDÉKBA

              2016.05.09.

              Az elsőáldozás meglepetése az ARRIVA cég ajándéka, egy 26 személyes iskolabusz. Zachariaš István megyei alelnök úr közbenjárásával Iván László a cég vezérigazgatója személyesen adta át  Nagy István igazgató úrnak a járművet. Gábor Bertalan esperes úr megáldotta az új iskolabuszunkat, hogy mindig  hű- és balesetmentes társunk legyen. Köszönjük e nagylelkű felajánlást, jól szolgálja majd az iskolába igyekvő diákjainkat.

               

          • Elsőáldozás
            • Elsőáldozás

              2016.05.09.

              2016. május 8-án nagy ünnep volt az iskolában, 11 diákunk lett elsőáldozó. Ragyogó fehér ruhába öltözött lányok és fiúk ültek az első padokban életük nagy eseményére várakozva, velük a meghatott szülők és rokonok, talán a saját elsőáldozásukra emlékezve.

              A szentmisét Gábor Bertalan atya, a Salkaházi Sára Iskolaközpont lelki igazgatója mutatta be. Szentbeszédében útravalóul adta, hogy Isten mindig szeretettel közeledik gyermekeihez. Nekünk csak az a feladatunk, hogy, elfogadjuk az ajándékát, és továbbadjuk szerető jóságát embertársainknak a családban, az iskolában és a munkahelyen. Életmóddá kell alakítanunk a hittanórán megtanultakat.

              A gyermekek ezután megerősítették keresztségi fogadalmunkat, és a szentgyónásban megtisztult lélekkel vehették magukhoz az Oltáriszentséget.

              FOTOGALÉRIA

               

          • Dabason jártunk...
            • Dabason jártunk...

              2016.05.12.

              Jötttünk, láttunk, visszamennénk, azaz nagyszerű hangulatban utaztunk, Budapestet csodáltuk, új barátságokat kötöttünk, nagyon finom rétest ettünk, pizzáztunk, fagyiztunk, csocsóztunk, trambulinoztunk és nem utolsó sorban ügyesen versenyeztünk.

              A Szent János Katolikus Általános Iskola meghívását elfogadva 2016. május 5-7. között az iskola kis és nagy diákjai Dabason jártak. Itt évek óta nemzetközi természettudományi, hittan és labdarúgó versenyt rendeznek, melyen idén mi is részt vettünk. Büszkék lehetünk diájainkra, mert három országból csaknem tíz iskola mérte össze erejét. Kiemelkedő eredményt négy tanuló ért el. Pillár Tamás és Káposztás Mihály harmadik helyezést ért el a természettudományi versenyen, a hittan területén Viszlay Eszter és Gulya Szilveszter a dobogó második fokát foglalhatta el. Mindenkinek szívből gratulálunk.

          • 25 éves évforduló
            • 25 éves évforduló

              2016.05.08.

              2016. május 5-én a Kassai Főérsekség nagyszabású ünnepséggel emlékezett meg az egyházi iskolák újraindításának 25 éves évfordulójáról. A szentmisét Mons. Bernard Bober érsek-metropolita celebrálta. Ezt követően Szent András plakettel ismerték el azok munkáját, akik az elmúlt negyed évszázad alatt legtöbbet tettek az egyházi oktatás fellendüléséért. Az ünnepség közös ebéddel fejeződött be.

          • Rendhagyó kémia óra
            • Rendhagyó kémia óra

              2016.05.04.

              Harminc évvel ezelőtt, április 26-án következett be a világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-szerencsétlensége, a csernobili atomkatasztrófa. Erről az eseményről emlékeztünk meg egy rendhagyó kémia óra keretén belül a 9. osztály tanulóival. A diákok egy képzeletbeli konferencián vettek részt a megújuló, alternatív energiaforrások használatáról. A diákok a feladat során környezetvédelmi aktivisták, műszaki szakemberek, nukleáris mérnökök, politikusok vagy „autórajongók” bőrébe bújhattak, és közvetítették véleményüket az energiaellátásról és a környezetszennyezésről.

            • Kispályás labdarúgó torna

              2016.05.02.

              2016. április 28-án, csütörtökön rendezték meg Szepsiben a kispályás labdarúgó torna járási döntőjét tíz csapat részvételével. A selejtezők két helyszínen zajlottak. Csapatunk két győztes mérkőzés után sajnos kétszer alulmaradt a küzdelemben, így nem jutottunk tovább a döntőbe. Vigaszul csak az szolgált, hogy végül a minket legyőző két csapat játszott a bajnoki címért. A Tornai Alapiskola tanulói megérdemelten lettek az elsők. Tanulóink méltón képviselték iskolánkat, gratulálunk nekik. Csapattagok: Polák Róbert, Haraszti Norbert (9.A), Lucskai Dávid, Karafa Tamás, Nagy Dániel, Kovács Kristóf, Kocsis Tamás (8.A), Erdélyi Kristóf, Képes Krisztián (7.A), Majer Bence (6.A)

          • „Új olimpionikokat keresünk”
            • „Új olimpionikokat keresünk”

              2016.05.03.

              2016. április 29-én iskolánk három diákja az „Új olimpionikokat keresünk” elnevezésű futóversenyen vett részt Csányban. A lányok 600 métert, a fiúk 1000 métert futottak a nem éppen kellemes időjárási körülmények között. Ennek ellenére jól éreztük magunkat, és egy dobogós helyezést is sikerült megszereznie Sedlák Lillának (7. A), aki 2:06 perc alatt a harmadik helyen futott célba. Iskolánkat képviselték még a 6. A osztály tanulói: Majer Bence és Magyar Vanessa. Gratulálunk a szép teljesítményhez minden résztvevőnek!

          • Anyák napja
            • Anyák napja

              2016.05.02.

              2016. május 1-jén anyák napi köszöntőre gyűltek egybe az óvoda és az alapiskola növendékei, hogy verssel, énekkel, tánccal köszöntsék az édesanyákat, a nagymamákat és a dédnagymamákat. Az ünnepséget megtisztelte becses jelenlétével Dr. Szesztay Ádám, kassai főkonzul is, aki ünnepi köszöntőjében örömmel méltatta az anyai hivatást, felelősségvállalást és áldozathozatalt. A képek magukért beszélnek. Kovács Tamás, a szülői szövetség alelnöke, joggal mondott köszönetet a pedagógusgárda készségéért és az önkéntesek nagylelkűségéért. Isten áldjon minden jóakaratú embert és tartson meg bennünket egymásnak, őrizze gyermekeink hitét, jóságát, az édesanyák és az édesapák kölcsönös hűségét és áldozatos szeretetét. 

            • 2016.05.02.

              A Föld napján az iskola diákönkormányzata sem maradt tétlenül. A diákok azt a feladatot kapták, hogy ezen a napon zöldet viseljenek, továbbá rajzpályázatot is hirdettek. Nagy örömünkre sokan komolyan vették a feladatot, zöldbe pompázott az egész iskola és ötletes alkotások születtek a témával kapcsolatban. Sokan jutalomban részesültek.

          • Rendhagyó irodalomóra
            • Rendhagyó irodalomóra

              2016.05.02.

              „Az én vezérem bensőmből vezérel!

              Emberek, nem vadak –

              elmék vagyunk! Szívünk, míg vágyat érlel,

              nem kartoték adat.

              Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,

              jó szóval oktasd, játszani is enged

              szép, komoly fiadat!“

              Április 26-án, kedden egy jeles, Radnóti-díjas versmondó, Tóth Péter Lóránt  érkezett hozzánk...Előadásának címe „Vasútállomás“- József Attila életét és verseit hozta elénk Magyarországról a Határtalanul program keretén belül. Tartalmas, felemelő előadása a mai kor diákjainak szólt, s közelebb hozta szívükhöz, szívünkhöz József Attila költészetét.