Magyarország kassai főkonzulátusa Dr. Hetey Ágota főkonzulja képviseletében az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségével közösen szervezett nemzeti ünnepünk kapcsán 2022. október 20-án ünnepi megemlékezést és fogadást tartott a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban.
A hely megválasztása nem volt véletlen. Az iskolaközpont a magyar kormány erkölcsi és anyagi támogatásával a közelmúltban épült fel, amelyben 265 gyermek tanul és nevelődik óvodai, alapiskolai és gimnáziumi szinten, anyanyelvén, keresztény lelkiségben. A rendezvény nem kis kitüntetés úgy az iskolának, mint közösségünknek: van mit megmutatni, megcsodálni és megcsodáltatni.
A közel 150 résztvevő között ott voltak a Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének képviselői, akik emlékzászlót ajándékoztak az iskolának, Német Zsolt az Országgyűlés Külügyi Bizottságának az elnöke, aki ünnepi beszédében okulásként párhuzamot vont a múlt és jelen történéseivel. Üdvözlő beszédet mondott Forró Krisztián a Szövetség országos elnöke, a Jövőért Alapítvány elnöke Bartók Csaba és ügyvezetője Iván László. Nagy István igazgató ünnepi köszöntője után került sor a Mindszenty József emlékkiállítás megtekintésére.
Az ünnepi fogadás megrendezése a Fészekben annál is bensőségesebbre sikeredett, mivel úgy hírlik, hogy Orbán Viktor, kormányfő október 23-án, Zalaegerszegen, a Mindszenty József bíboros, hercegprímás példaértékű élettörténetét és az azt bemutató Mindszentyneum – Mindszenty József látogatóközpont új épületének ünnepélyes átadásán szólal fel.
Hálásak lehetünk a Gondviselésnek, hogy a budapesti Mindszenty Alapítvány jóvoltából, néhány napja, a határon túlra, hozzánk, a Fészekbe érkezett meg első fecskeként a vértanú bíborosról készült életrajz-kiállítás, amelyet a meghívottak az első emeleti folyosó jobb oldalán tekinthettek meg.
Elsőként Dr. Hetey Ágota, excellenciás főkonzul-asszony és mélyen tisztelt Mgr. Nagy István, iskolaigazgató úr, a nemzetiszínű szalag kibontása után, haladtak át a szimbolikus kapuk alatt, megszívlelve már első feliratot: Áldott az a küszöb, amely mögött felnőttünk…
Igen. Legyen áldott minden otthoni, iskolai és templomi küszöb, amely mögött nevelődünk. Legyen áldott a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont küszöbe, pereme a Fészeknek, ahol a múlt áldott gyökereiből, testben és lélekben formálódik, nevelődik ifjúságunk, jövendőnk záloga. Köszönjük a hely megválasztást és a megtisztelő részvétet.
Zalaegerszegen az átadásra kész épület csaknem 1200 négyzetméteren, Mindszenty József élete mellett a kommunista diktatúra egyházüldözött áldozatainak is emléket állít. Mindszenty fontos szerepet játszott Zalaegerszeg életében, hiszen 1917-ben érkezett a zalai megyeszékhelyre hitoktatónak. Később, 1919-ben átvette a plébánia vezetését, és huszonöt éven át a város apátplébánosaként tevékenykedett.
Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország utolsó hercegprímása volt, aki egész életében a totalitárius zsarnokságok ellen küzdött, ezért úgy a nyilas, mint a kommunista rendszer egyaránt üldözte. 1944-ben püspöktársaival együtt körlevélben tiltakozott a zsidóüldözés ellen. Később a nyilasok letartóztatták, a sopronkőhidai fegyházban raboskodott, majd házi őrizetben tartották, ahonnan 1945-ben szabadult.
A második világháború után a kommunista diktatúra ellen is felemelte a szavát, védte az Egyházat, tiltakozott a németek és a magyarok kitelepítése, a hitélet ellehetetlenítése, az egyházi iskolák államosítása miatt. 1948-ban a kommunisták letartóztatták, az Andrássy út 60. alatti ÁVH-központba tartották fogva, ahol heteken keresztül megalázóan kínozták.
Ezután koncepciós perben életfogytiglani börtönre ítélték, ahonnan 1955-ben házi őrizetbe került, amiből 1956. október 30-án szabadult. November 3-án rádióbeszédet mondott, amiben az eseményeket szabadságharcnak minősítette.
A forradalom után november 4-én hajnalban az Egyesült Államok budapesti követségén folyamodott menedékért, amit meg is kapott. Itt tizenöt évig tartózkodott, majd a Vatikán, az Egyesült Államok és a magyar kormány megegyezése nyomán 1971. szeptember 28-án elhagyta a követséget és Magyarországot. Ezután világszerte látogatta a magyar közösségeket és végezte lelkipásztori munkáját.
1975-ben Bécsben hunyt el. Először az ausztriai Mariazell-ben temették el, magyarországi újratemetése 1991-ben volt.
Pásztorleveleiben, a Mária-évben országszerte tartott prédikációiban, valamint a későbbi külföldi lelkipásztori útja során gyakran ismételte, az aula falán is megörökített mondását: ,,Mostoha időkben leszegényedhetik egy nép; de az anyagiak visszatérhetnek, ha ifjúságunk testben, lélekben ép marad.”.