A minap XIV. Leó pápa a Szentírás és a Hagyomány kapcsolatáról beszélt, ami voltaképp két
evangéliumi jeleneten alapul. Az első a jeruzsálemi utolsó vacsora emeleti termében
játszódott, amikor az Úr Jézus a tanítványaihoz intézett búcsúbeszédében kijelentette: „Ezeket
akartam nektek mondani, amíg veletek voltam. A Vigasztaló pedig, akit az Atya nevemben
küld, megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek […] Amikor
eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra” (Jn 14,25-26; 16,13).
A második jelenet az Úr Jézus missziós parancsa volt Galilea hegyein, ahol a Feltámadt
megjelent a megdöbbent és kételkedő tanítványoknak, és parancsot adott nekik: „Menjetek,
tegyetek tanítványokká minden népet, […] megtanítva őket mindarra, amit én parancsoltam
nektek” (Mt 28,19-20).
Mindkét jelenet világosan mutatja a Krisztus által hirdetett szó és annak a századok során
történt terjedése és terjesztése közötti bensőséges kapcsolatot. Ezt erősítette meg a II. Vatikáni
Zsinat is egy feltűnő képpel: „A Szentírás és a Szent Hagyomány szorosan összefügg és
kommunikál egymással. Mivel mindkettő ugyanabból az isteni forrásból fakad, bizonyos
értelemben egy egészet alkotnak, és ugyanarra a célra irányulnak.” (DV 9).
Az Egyházi Hagyomány a történelem útján terjed az Egyházon keresztül, amely őrzi,
értelmezi és megtestesíti Isten Igéjét. Ennek kapcsán Leó pápa a Katolikus Egyház
Katekizmusából az egyházatyák egyik mottójára utalt: „A Szentírás az Egyház szívében
íródott, mielőtt anyagi eszközökre írták volna”, azaz a szent szövegekben. A Zsinat, Krisztus
idézett szavait követve megerősítette, hogy „az apostoli eredetű hagyomány a Szentlélek
segítségével halad előre az Egyházban” (DV, 8).
Szent Balázs vértanú-püspök liturgikus ünnepén ezt a tény igyekeztünk az idén is megélni úgy
a templomainkban a szentmisék keretében, mint az igeliturgiában a Szepsi Boldog Salkaházi
Sára Egyházi Iskolaközpont aulájában, ahol a diákság, a tantestület és az alkalmazottak hittel
kérték a hagyományos áldást testi-lelki egészségükre, valamint a szép magyar beszéd
tisztaságára, helyességére és annak maradandó hatékony továbbadására.
Reményik Sándor: Az ige
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhítattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!
E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!
És aki költő, az legyen király,
És pap, és próféta és soha más,
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -,
S a kelyhet többé nem engedi el!
