Azt mondják, mondjuk, hogy az Úr Jézusnak vannak olyan mondatai, amelyeket csak akkor értünk meg, ha azt a Lélek indítására meg is cselekedjük. Ez az, amikor azt mondjuk, valljuk, hogy ránk köszöntött az üdvösség napja, ami azt jelenti, hogy már megsejtettünk valamit az Evangélium tanításából, értékrendjéből. Ez a helyzet a „Szemet szemért, fogat fogért” (Kiv 21,24) ószövetségi törvény jézusi értelmezésével, beteljesítésével is. Ennek az ősi, az írásbeliség előtti időkre visszanyúló szabálynak az a jelentősége, pozitív, a pusztán emberin túlmutató üzenete, hogy az elkövetett bűn súlyával arányos elégtételt várt el, elejét véve a kíméletlen önbíráskodásnak és a mértéktelen bosszúnak (Barsi Balázs).
2023. június 20-án, a szentmiséken, a templomban és az iskolakápolnában is ezt értegettük. Azt, hogy az Úr Jézus ezt a szabályt is nem egyszerűen megszüntette, vagy érvénytelenítette, hanem saját istenemberi szintjére emelve beteljesítette. Amikor ugyanis arra szólítja fel követőit, hogy ha egyik arcunkat megütik, tartsuk oda a másikat is, ezzel nem passzív önfeladásra biztat, hanem arra a magatartásra, amire Ő maga adott példát. Amikor ugyanis Őt a főpap szolgája arcul ütötte, nem hagyta szó nélkül, hanem megkérdezte tőle: „Miért ütsz engem?” (Jn 18,23), ugyanakkor nem szállt szembe a gonosszal, hanem engedte, hogy megöljék, s ezzel megváltást szerzett a világnak.
Tanításával és magatartásával Ő nem egyszerűen alulmaradt ellenfeleivel szemben, és nem is csupán erkölcsi győzelmet aratott, mint a tragikus hősök, hanem azokat, akik elítélték és megölték, felemelte oda, ahol Ő van, és egy új világ kapuit tárta ki előttük, felkínálva nekik Isten irgalmát. Az Ő passiója tehát nem passzivitás volt és nem is csupán reakció, hanem kezdeményezés, meghívás a legnagyobb tettre, amelyet csak ember végbevitt és végbevihet a földön.
Adja Isten megértenünk, hogy Urunk Jézus tanítása alapján nekünk is Hozzá hasonlóan meg kell keményíteni arcunkat, mint a kőszikla, de soha se a szívünket. Ha olykor megbántva, megalázva érezzük is magunkat, ne engedje, hogy bezárkózzunk sértettségünkbe. Ha szenvedünk is a minket ért méltánytalanság miatt, adjon erőt, hogy el ne forduljunk embertársunktól, hanem életünkben, áldozatvállalásainkban merjük felkínálni kortársainknak a testi, lelki és szellemi üdvösséget, Isten irgalmasságát és a gyökerekhez való állhatatos ragaszkodást, megtanulva és tanítva, értve és megértve, élve és továbbadva a költő közel százéves figyelmeztetését: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot és az iskolát”. (Reményik Sándor)