Fényt hagyni, mint a Messiás…
Az adventi koszorún úgy a templomban, mint az iskolában meggyújtottuk a második gyertyát is. Annak jeléül, hogy nagylelkűséggel kell várnunk Krisztus Urunk érkezését, aki egykor emberi testben itt élt közöttünk, aki egyéni és közösségi életutunk végén újra eljön - ítélni élőket és holtakat. Ám, addig sem hagy bennünket magunkra. Itt hagyta nekünk önmagát, Testét és Vérét, hogy második eljövetelére várva, rejtetten ugyan, de mindig köztünk lehessen. Szól hozzánk a Szentírás szavában, hogy útbaigazítson, szentségeiben, hogy megerősítsen, mások szükségleteiben, hogy vizsgáztasson.
Értékeljük lehetőségeit? Súlyos kérdések! Boldogok, akiket készen talál, amikor megérkezik – szavában, szentségeiben és embertársainkban! Ne legyünk ábrándozók, vágyálomkergetők. Életünkben jelen van a jó és a rossz egyaránt. Mindnyájunknak meg kell küzdeni a kísértésekkel, a hamis dolgokkal, hogy hűségeseknek és a nagylelkűeknek bizonyulhassunk.
A gyertyák szaporodó és növekvő fénye, juttassa eszünkbe a papköltő, Mécs László verssorait: Az élet örök búcsúzás, jó lenne távozáskor fényt hagyni, mint a Messiás.